Robert Capa, a tudósító címmel a világhírű fotográfus munkásságának szentelt első állandó kiállításként megnyílt kedden a budapesti Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ életműtárlata.
Paul McCartney a BBC egy rádióműsorában elmondta, hogy a mesterséges intelligencia segítségével sikerült elkészítenie az "utolsó Beatles-felvételt" - számolt be róla a BBC hírportálja kedden.
Egyelőre nem jelenteti meg új, Oroszországban játszódó regényét Elizabeth Gilbert, az Ízek, imák, szerelmek írója, miután rajongói körében nagy felzúdulást keltett, hogy éppen az ukrajnai háború idején adna ki orosz témájú könyvet - írta honlapján a BBC brit műsorszolgáltató kedden.
Ismét az irodalomé lesz a főszerep esténként Debrecen hangulatos belvárosi terein, utcáin és épületeiben június 15. és 17. között, az ötödik alkalommal megrendezett Irodalom éjszakáján - közölte az MTI-vel a szervező Csokonai Színház.
Június 18. és július 2. között negyvenhetedik alkalommal rendezik meg a Békés-tarhosi Zenei Napokat, ismertebb nevén a Bétazent Békés megye névadó településén.
A korábbi években megszokottnál kevesebb, összesen hét bemutatót tervez a székesfehérvári Vörösmarty Színház a 2023/24-es évadban.
Százezer nézőt várnak a szervezők Kolozsvárra a pénteken kezdődő 22. Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválra (TIFF), amelynek meghívott vendégei között van Timothy Spall, Geoffrey Rush és Oliver Stone is.
Mások mellett Lady Gaga, Taylor Swift és Fergie számára tervezett lábbelik is láthatók azon a pénteken nyíló kiállításon, amelyet a pécsi LOKART képzőművészeti fesztivál előfutáraként rendeznek meg a baranyai vármegyeszékhelyen.
Június 20-án 11 órától, a Fiumei úti sírkertben vesznek végső búcsút Máthé Erzsi színművésztől - közölte szerdán Facebook-oldalán a budapesti Katona József Színház.
Szerdán kezdődik a Magyar Mozgókép Fesztivál Veszprémben, az idei programsorozatban filmekkel, könyvbemutatóval és kiállítással a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) is részt vesz.
Már több mint 90 ezren voltak kíváncsiak a Szépművészeti Múzeum Csontváry-kiállítására, amely a nagy érdeklődésre való tekintettel már hétfőnként is látogatható, hétvégén pedig korábban, 9 órakor nyitja meg a kapuit az intézmény.
Soron kívül magyar állampolgárságot kapott Izraelben "Széna téri vadmacska", a holokauszt túlélő, majd 1956-os harcos Tova Meir.
