"Azért írtam könyvet, hogy megmutassam a magam által megtett utat, és talán fogódzkodót adjak a reményüket vesztett embereknek: tudatosan élve, a jóga segítségével nagyon sok mindent el lehet érni" - mondta Varga Livius az MTI-nek.
Szenes Hanna életéről, földi maradványainak sorsáról, valamint magyarországi és izraeli emlékezetéről szóló könyvet mutattak be Jeruzsálemben.
Először lesznek együtt láthatók Paolo Uccello híres festménysorozatának darabjai az Uffizi Képtárban
Paolo Uccellónak a firenzei és a sienai köztársaság 1432-es csatájáról készült festménysorozata darabjait első alkalommal állítják ki együtt Firenzében - jelentette be Simone Verde, az Uffizi igazgatója.
A többi utasra is hatással van, ha ijesztő filmet nézünk a gépen.
Johannes Brahms két művével emlékezik a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Nemzeti Énekkar egykori főzeneigazgatójára, a tíz éve elhunyt Kocsis Zoltánra november 6-án a Müpában.
Új alapokon, két ütemben, és teljes körűen valósul meg az Iparművészeti Múzeum műemléki rekonstrukciója.
Antoine de Saint-Exupéry nyolcvan éve megjelent kisregénye, A kis herceg színpadi adaptációjával kezdi gyerekeknek szóló előadássorozatát az idei évadban a Békéscsabai Jókai Színház.
Jubileumi előadást tartanak október 31-én, szombaton a Lúdas Matyi című darab bemutatójának 30. évfordulója alkalmából a Madách Színházban.
A kreatívipari karrierépítésről, a nemzetközi designelismerésekről és a diplomamunkák továbbfejlesztéséről is szó lesz pénteken a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) MA Nyílt nap × Alumni-karriernap rendezvényén - tájékoztatta az intézmény kedden az MTI-t.
Mégsem vesz részt a 2027-es Eurovíziós Dalfesztiválon Hollandia, annak ellenére, hogy szeptember végén jelezte az ország részvételét a dalversenyen - ezt a holland közszolgálati műsorszolgáltatási rendszert koordináló NPO jelentette be kedden.
Napjaink egyik leghíresebb gitárosa, Joe Bonamassa jövő nyáron fellép a Budapest Parkban.
Tizenötödik alkalommal szervezik meg a Wine&Violin Hegedű- és Vonókészítők Szalonját.