Csáth és démonai címmel tart online bemutatót a Vígszínház; a Csáth Géza művei alapján készült darabot február 13-án, szombaton, az író születésének évfordulóján tűzik műsorra a Vígstreamház közvetítéssorozatában.
Ariana Grande amerikai énekesnő a huszadik Guinness-rekordját is felállította: ő az az előadó, akinek a legtöbb dala debütált első helyen az amerikai Billboard Hot 100-as listán.
A Kárpátaljai KultúrKaraván elnevezésű magyar kormányprogram keretében megújul a kárpátaljai megyei ukrán drámai színház teljes színpadtechnikája.
A streaming a koronavírus-járvány után is az élő előadásokkal párhuzamosan fennmaradó műfaj lesz, a színház láthatóságát biztosíthatja és közönségépítésre is használható.
Chloé Zhao A nomádok földje című filmje vasárnap a Londoni Filmkritikusok Körének és a Torontói Filmkritikusok Szövetségének fődíját is elnyerte.
Február 8. és 14. között Szerelmesek hete elnevezéssel izgalmas és szórakoztató tartalmak, köztük a kortársakat megbotránkoztató szerelmi történetek kerülnek ki három gyulai kiállítóhely közösségimédia-felületeire.
Candy Dulfer, Mario Biondi, az MF Robots és a De Phazz is fellép az idei Paloznaki Jazzpikniken, amelyet a tervek szerint július 29-től 31-ig rendeznek a Balaton-felvidéki településen - közölték a szervezők hétfőn az MTI-vel.
Nagyon sok tehetség bemutatkozott már A Dal 2021-ben, de még nem hallottuk a győztest - mondta Nagy Feró, a Duna Televízión szombatonként látható műsor egyik zsűritagja az M1 aktuális csatorna hétfői adásában.
Életének 77. évében súlyos betegség után vasárnap este elhunyt Farkas Árpád Kossuth-díjas költő, a Magyar Művészeti Akadémia tagja - adta hírül internetes oldalán hétfőn a Háromszék napilap, amelynek csaknem két évtizeden át volt a főszerkesztője.
Új helyszínre költözhetnek a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói - közölte az intézmény pénteken az MTI-vel.
Lukács Gergely, az Óbudai Danubia Zenekar tubaművésze győztes lett az Új-Zélandon rendezett nemzetközi mélyrézfúvós fesztivál versenyén.
Senki nem veszítette el a félévét, a Színház- és Filmművészeti Egyetem oktatási osztálya rögzítette a tanulmányi nyilvántartó rendszerbe (Neptun) a 2020. november 6. előtti érdemjegyeket - közölte a Színház- és Filmművészeti Egyetem csütörtökön az MTI-vel.