Három színpadon több mint ötven fellépő a Beach Fesztiválon

Három színpadon több mint ötven hazai és külföldi fellépő várja a Beach Fesztivál közönségét június 21. és 25. között a balatonfűzfői nagystrand szomszédságában - közölték a rendezvény szervezői a fesztivál honlapján.

A gasztronómia témájában festenek idén a Színes Város Fesztivál alkotói

A gasztronómia és a bor inspirálja idén a Színes Város Fesztivál művészeit, akik negyedik alkalommal készítenek falfestményeket fővárosszerte a nyár végén induló, egy hónapon át tartó fesztivál alatt.

A Testről és lélekről című filmet is vetítik a bukaresti Balassi Intézet évadzáró estjén

Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmjét is levetítik a bukaresti Balassi Intézet évadzáró estjén, amelyen lesz könyvbemutató, koncert, kiállítás is.

Július 29-én rendezik meg a 192. balatonfüredi Anna-bált

Július 29-én rendezik meg a 192. balatonfüredi Anna-bált, melyet idén is prímásverseny és operakoncertek kísérnek, de lesz utcabál is a Blaha utcában.

"Dinoszauruszvadászat" és dudazenés táncház Nógrád megyében

A Pásztói Múzeumban a dinoszauruszok kerültek a középpontba, Szécsényben a tűz, Balassagyarmaton a palóc szokások, a zene és a tánc a múzeumok éjszakája szombati programjain.

Több mint harminc repertoár-előadás szerepelt a Kolibri programjában

Több mint harminc repertoár-előadás, köztük hat bemutató és két előbemutató, táj- és osztályterem-színházi előadások, nemzetközi projektek, hazai és külföldi fesztiválszereplések színesítették az idén 25 éves Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház 2016/2017-es évadát.

Bábszínház, kiállítás és koncertek az Írószövetség székházában

Bábelőadással, játszóházzal, kiállítással és koncertekkel várja a közönséget budapesti székházában a Magyar Írószövetség június 24-én, a múzeumok éjszakáján - közölte a szervezet az MTI-vel.

Arany János-szobrot avattak Nagyváradon

Tőkés László, a Pro Universitate Partium Alapítvány Kuratóriumának elnöke (b) és Pálfi József, a Partiumi Keresztény Egyetem rektora felavatja Arany János teljes alakos szobrát az egyetem kollégiumának udvarán az intézmény tanévzáró ünnepsége után Nagyváradon 2017. június 17-én.

Ingyenes előadásokkal várja az Opera a gyermekvédelmi ellátásban élőket (2. rész)

Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Állami Operaház a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatósággal.

Csaknem ötven előadása lesz a nyár folyamán a veszprémi Pannon Várszínháznak

Mintegy ötven előadást tart a nyár folyamán a veszprémi Pannon Várszínház, a társulat tagjai a megyében és azon kívül is színpadra lépnek.

Ingyenes előadásokkal várja az Opera a gyermekvédelmi ellátásban élőket

Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Állami Operaház a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatósággal.

Elhunyt Falvi Zoltán az MTA Zenetudományi Intézet nyugalmazott igazgatója

Elhunyt Falvy Zoltán, az MTA Zenetudományi Intézet nyugalmazott tudományos tanácsadója, volt igazgatója életének 89. évében, 2017. június 15-én - tudatta az intézet a honlapján szombaton.