A Hungarikum Bizottság által meghatározott nemzeti értéktárba került a tiszai halászlé - jelentette be a földművelésügyi miniszter szombaton, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tiszaderzsen, a község önkor...
Egy héten át naponta két művészfilmet nézhetnek meg kedvezményes áron az érdeklődők a közelmúlt filmtermésének legjavából a III. Vertigo Filmhéten július 27. és augusztus 3. között a fővárosi Puskin m...
Hatodik alkalommal érkezik Tusnádfürdőre a Magyar Teátrumi Társaság színházi gömbsátrával: a 27. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor programját július 20. és 23. között színházi előadásokkal, ...
Hétfőn kezdődik Kecskeméten a Kodály Művészeti Fesztivál, amelynek keretében július végéig koncerteket, kiállítást és mesterkurzust rendeznek.Kéri Laura, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Kodály Zo...
Balaton, nyár, szerelem mottóval 300 műtárgyat, köztük klasszikus, valamint 20. századi modern és kortárs festményeket, ezüstöt, porcelánt és ékszert kínál a Pintér Aukciósház hatodik nyári árverése -...
Új helyszínen, Szécsényben rendezik meg idén a Mátraalja Fesztivált augusztus 5. és 7. között.A rendezvény a pásztói strandról költözik át a szécsényi Forgách-kastély kertjébe, ahol augusztus első hét...
Plácido Domingo tenor és vendégei ingyenes koncerten lépnek fel a budapesti Szent István Bazilikánál augusztus 10-én.Plácido Domingo fiatal tehetségek társaságában ad elő népszerű operaáriákat, operet...
Szerző: Vya
itt:
Kult, Színes hírek
Martin Molin a svéd fiatalember a Wintergatan zenekar tagja, aki megalkotott fa réteglemezekből egy olyan hangszert, ami nem gépzene, hanem maga valóság.
A zseniális hangszer rendkívül részletesen va...
"Többet látott a világból, mint mi, többiek" - méltatta a csütörtökön elhunyt Esterházy Péter írót az MTI megkeresésére pénteken korábbi alkotótársa, Szüts Miklós képzőművész.Tudni lehetett, hogy hama...
Szerző: Vya
itt:
Kult, Színes hírek
Öt ország, Anglia, Dánia, Hollandia, Németország és Olaszország 25 csapata méri össze tudását és erejét augusztusban Hajdúböszörményben, a MITAS Traktorhúzó Európa Kupa keretében - közölte a Hajdúbösz...
Egy évig tartó helyreállítás után július 21-től ismét megnyitják a látogatók előtt a Capitolium-dombnál levő ókori börtönt, az ókori Róma legrégebbi börtönét, ahol a hagyomány szerint egykor Péter apo...
Szerző: Vya
itt:
Kult, Színes hírek, 18+
Mintegy 30 millió korona (345 millió forint) az értéke annak az italgyűjteménynek, amelyet még 1985-ben találtak a nyugat-csehországi Becov nad Teplou kastélyban, állapították meg italszakértők a kast...
