A HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat kutatóintézeteiben Budapesten és vidéken összesen 126 különböző programmal várják az érdeklődőket szeptember 26-án és 27-én, a Kutatók éjszakája alkalmából.
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) döntése alapján a Proof of Concept (PoC) pályázat keretében 15 egyetemi és kutatóintézeti technológiai transzfer cég (TTC) kapott összesen 3,45 milliárd forintnyi támogatást, hogy piacképes projekteket valósítson meg.
Hollandiában az emberek évente mintegy 900 millió eurót (357 milliárd forint) költenek kábítószerekre a KWR nevű holland vízügyi kutatóintézet legújabb, csatornából vett minták alapján készített tanulmánya szerint, amelyet az NlTimes című holland hírportál idézett csütörtökön.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
A kormánypártok megőrizték támogatottságukat, míg a baloldali összefogás pártjaira kevesebben szavaznának, mint 2022-ben - derült ki öt közvéleménykutató intézet közösen rendezett politikai évnyitó kerekasztal-beszélgetésén csütörtökön, Budapesten.
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
Nyolc hónapja legalacsonyabb szintre lassult a kínai szolgáltatóipar teljesítményének növekedési üteme augusztusban, szakértők szerint a kormány gazdaságélénkítő intézkedései egyelőre nem elégségesek a fogyasztói kereslet élénkítéséhez.
Korábbi prognózisánál gyorsabb növekedésre számít idén a Kopint-Tárki.
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
Nem számít tömeges elbocsátásra a feltételek szigorítása ellenére sem a koronavírus-járvány következményeinek enyhítésére bevezetett részmunkaidős foglalkoztatási program harmadik fázisában az osztrák Wifo gazdaságkutató intézet.
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
A várt csökkenés helyett szerény pozitív értéket vett fel a Sentix gazdasági decemberi kutatóintézet euróövezeti befektetői hangulatindexe.
A 2019. évi Tématerületi Kiválósági Program keretében 26 egyetem és állami kutatóintézet 55 tématerülete mintegy 14,6 milliárd forint értékben kap támogatást.
Szerző: Vya
itt:
Olaszország, Színes hírek
A kutatók szerint évtizedek alatt demográfiai változás várható a migránsok javára.
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
Decemberben 49 havi csúcsra ugrott az orosz szolgáltatószektor növekedése.
Szerző: Eni
itt:
Színes hírek
Nagyon szerencsés horgásznak mondhatja magát az, aki egy csalival 2 cápát is ki tud fogni.
Tudósok kifejezetten olyan csalit hoztak létre, amivel sikerült a 2 állatot kihalászni.
A delaware-i OR...
