Románia több mint negyven településén utakat, udvarokat öntött el, fákat döntött ki a Fekete-tenger felől érkező, Bulgáriában is károkat okozó Barbara nevű ciklon, amely miatt vörös riasztást adott ki a meteorológiai szolgálat - közölte szerdán az Agerpres hírügynökség.
Az állatoknak a párzási időszakban megváltozó viselkedése miatt az elmúlt hetekben ismét megnőtt a vadbalesetek száma - figyelmeztet szerdai közleményében a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).
Az orosz hadsereg több mint 500 rakétát és drónt vetett be ukrajnai célpontok ellen szerdára virradóra, az eddigi adatok szerint legalább öten megsebesültek, és számos infrastrukturális létesítményben komoly károk keletkeztek- közölték ukrán katonai és helyhatósági források.
Az orosz hadsereg 4 rakétát és 80 drónt vetett be ukrajnai célpontok ellen hétfőre virradóra, a támadásban több mint tízen megsebesültek, 12 helyszínen célba találtak a csapásmérő eszközök.
Az orosz hadsereg 110 drónnal támadott ukrajnai célpontokat az éjszaka folyamán, az ország több régiójában károk keletkeztek, az eddigi adatok szerint nincsenek áldozatok - jelentették katonai és helyhatósági forrásokra hivatkozva vezető ukrán hírügynökségek és hírportálok.
Az áprilisi fagyok jelentős károkat okoztak számos gyümölcsösben.
Harkivban ketten, Odesszában négyen megsebesültek a kedd éjszakai orosz dróntámadás következtében, lakóházakat, üzemeket, infrastrukturális objektumokat ért találat a helyi hatóságok vezetőinek beszámolói szerint, amelyeket az Ukrajinszka Pravda hírportál idézett.
Erős, 7,3-as magnitúdójú földrengés rázta meg Vanuatut kedden, az első jelentések szerint súlyos károk keletkeztek, és áldozatok is vannak.
Az európai bankokban befagyasztott orosz vagyonból származó uniós hiteltámogatás célja, hogy Oroszország mint agresszor fizesse ki az általa okozott károk költségeit Ukrajnának - jelentette ki az Európai Bizottság igazságügyi biztosa Strasbourgban, az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén kedden.
Jelentős károkat okoztak nyáron Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád vármegyékben az elszaporodó olaszsáskák; az elmúlt két év meleg időjárása nagyban kedvezett a sáskák szaporodásának és várhatóan a következő évben is növekedni fog a faj népessége.
Szeptember elejére az aszálykárra bejelentett területek nagysága elérte a 390 ezer hektárt - mondta az agrárminiszter csütörtökön, a 37. Bábolnai Gazdanapok ünnepélyes megnyitóján.
Románia számos térségében fákat döntött ki, utakat és alagsorokat árasztott el, közlekedési fennakadásokat okozott az ország nyugati felén csütörtök este és péntek hajnalban végigvonuló vihar.
