Német belügyminiszter: nem növekedett a bűnözés Németországban 2016-ban

Németországban tavaly lényegében stagnált a regisztrált bűncselekmények száma az egy évvel korábbihoz képest, miközben az ország lakossága jelentősen növekedett - emelte ki Thomas de Maiziere német szövetségi belügyminiszter.

Elutasította a román legfelsőbb bíróság Liviu Dragnea házelnök ítéletvégrehajtási kifogását

Elutasította a román legfelsőbb bíróság a korrupcióért korábban jogerősen elítélt Liviu Dragnea képviselőházi elnök ítéletvégrehajtási kifogását hétfőn.

Németh Zsolt: "kitavaszodhat" a magyar-román viszonyban (2. rész)

"Olvad a jég" a román-magyar viszonyban, a kölcsönös tisztelet és érdekek alapján "kitavaszodhat" - hangsúlyozta Németh Zsolt (Fidesz), az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Székelyudvarhelyen zajló 5. kongresszusán mondott köszöntőjében.

Szilágyi Zsolt elnök konstruktív ellenzéki szerepet szán a pártnak

Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) konstruktív ellenzéki szerepét hangsúlyozta a párt ötödik kongresszusán mondott köszöntőbeszédében Szilágyi Zsolt, az újabb mandátumra jelölt pártelnök.

Weber: Orbán hű maradt a szerződésekhez

A magyar miniszterelnök ugyan kipuhatolja a határokat, de "eddig végül mindig hű maradt a szerződésekhez" - mondta Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti (EP-) frakciójának vezetője egy szombati német lapinterjúban.

Times: Trump mégis az EU-val kötne kereskedelmi megállapodást London helyett

Szombati brit sajtóértesülés szerint az amerikai kormány Nagy-Britannia helyett először mégis inkább az Európai Unióval kötne szabadkereskedelmi megállapodást.

Több mint száz Romániában regisztrált menedékkérő próbált átjutni Magyarországra

Egy Magyarországra tartó román rendszámú teherautó rakterében 111, Romániában már regisztrált menedékkérő próbált illegálisan átjutni a román-magyar határon - közölte szombaton a román határrendészet.

Szakértő: nem változott a helyzet a párizsi lövöldözés után

A csütörtöki párizsi lövöldözés nem befolyásolta eddig a francia elnökválasztás erősorrendjét, egyedül a megengedőbb Jean-Luc Mélenchonnak árthat a helyzet - vélte Soós Eszter Petronella Franciaország szakértő az M1 aktuális csatorna szombat délelőtti műsorában.

Családi körben ünnepelte 91. születésnapját a brit uralkodó

Windsori rezidenciáján, szűk családi körben ünnepelte 91. születésnapját a brit uralkodó.

Kelemen Hunor: versenyfutás indult a kisebbségellenességben

Kelemen Hunor szerint a román parlament jobboldali ellenzéki pártjai versenyt futnak egymással a kisebbségellenességben.

Fegyveres támadás az FSZB habarovszki irodája ellen, halottak

Egy neonáci fegyveres tüzet nyitott pénteken az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) habarovszki parancsnokságának várószobájában, a támadót lelőtték.

Őrizetbe vettek egy férfit, akit a robbantással gyanúsítanak

A német rendőrség őrizetbe vett pénteken kora reggel egy 28 éves, német és orosz kettős állampolgárságú férfit, mert a Borussia Dortmund (BVB) labdarúgócsapat elleni pokolgépes támadás elkövetésével gyanúsítja - közölte a szövetségi legfőbb ügyészség.