Jelentősen, 12 százalékkal növekedett 2014-ben az előző évhez képest a világ műtárgypiaca, amely ötszörösére nőtt az elmúlt tizennégy évben - közölte éves jelentésében a berlini székhelyű Artnet művés...
A görög kormányváltás felrázta az Európai Uniót – írta a Jutarnji List című horvát napilap kedden a horvát politikai pártok képviselőinek véleményét összegezve.A lapnak nyilatkozó képviselők a Radikál...
Kokes János, az MTI tudósítója jelenti: Az Iszlám Állam és általában a nemzetközi terrorizmus elleni összehangolt nemzetközi fegyveres fellépésre szólított fel kedden Milos Zeman cseh államfő.A nemzet...
Sárközy Júlia, az MTI tudósítója jelenti: Lengyelországból, Ukrajnából és Magyarországról szállította a csempészcigarettát Olaszországba az az olasz és kelet-európai bűnhálózat, amelynek leleplezését ...
Négy év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a román legfelsőbb bíróság jogerősen Nagy Zsoltot, a Tariceanu-kormány volt távközlési miniszterét, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) volt politi...
Válságellenes intézkedési csomagtervet hagyott jóvá az orosz vezetés - jelentette be kedden Anton Sziluanov pénzügyminiszter.A miniszter elmondta, hogy "az egyenletes gazdasági fejlődést és társadalmi...
Shiri Zsuzsa, az MTI tudósítója jelenti: A márciusban esedékes izraeli parlamenti választás közeledtével a balközép ellenzék „Cionista Tábor” nevű választási pártszövetsége növelte mérsékelt előnyét a...
Shiri Zsuzsa, az MTI tudósítója jelenti: Egy év alatt hat izraeli főtiszt kényszerült visszavonulni a rendőrségtől különböző vétségek miatt kitört botrányok közepette, s várhatóan kedden a főkapitány-...
Eddig legalább két embert őrizetbe vettek kedden a dél-franciaországi Lunelben a rendőrség és a csendőrség elitalakulatai egy átfogó terrorelhárítási akcióban - közölték rendőrségi források.A művelet ...
Konsiczky Zoltán, az MTI tudósítója jelenti:Az Európai Unió is megemlékezett kedden a Nemzetközi Holokauszt Emléknapról és az auchwitzi haláltábor felszabadulásának évfordulójáról.Federica Mogherini, ...
Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti: Őrizetbe vette a román Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) Mezei Jánost, a székelyföldi Gyergyószentmiklós polgármesterét, akit hivatali visszaéléssel gyanúsítanak...
Konsiczky Zoltán, az MTI tudósítója jelenti: Görögország adósságának leírása több problémát okozna, mint amennyit megold - írta a Financial Times című tekintélyes brit gazdasági, politikai napilap eur...