A nyugati országok Bosznia-Hercegovinával kapcsolatos nézetkülönbségeit jelzi, hogy átmenetileg ügyvivő vezeti a nemzetközi főképviselő hivatalát - közölte a Szabad Európa Rádió balkáni irodája (RSE) az internetes oldalán nemzetközi jogi és politikai szakértőkre hivatkozva.
A legfrissebb adatok szerint 11-en meghaltak, 46-an pedig megsebesültek az ukrán főváros ellen éjszaka rakétákkal és drónokkal végrehajtott tömeges légicsapásban, valamint megrongálódtak lakóházak és infrastrukturális létesítmények.
A kínzás alkalmazása minden körülmények között elfogadhatatlan, kivétel nélkül tilos - jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő a kínzás áldozatai támogatásának világnapján pénteken.
Az ukrajnai háború elől menekülteknek biztosított védelmi státusz érvényességének egy éves meghosszabbítását javasolja az Európai Bizottság - jelentette be Magnus Brunner belügyi biztos Brüsszelben pénteken.
Az izraeli hadsereg megölte a Hezbollah libanoni síita mozgalom hat fegyveresét Dél-Libanonban a csütörtöki harci cselekmények során, amelyek a tűzszünet ellenére is folytatódtak – jelentette az izraeli média péntek reggel.
Hét embert állítottak elő a belgiumi Liege egyik zsinagógája előtt márciusban elkövetett robbantás ügyében - közölte a brüsszeli ügyészség tájékoztatását ismertetve a La Libre Belgique című, francia nyelvű belga napilap pénteken.
Az orosz hadsereg hét ballisztikus rakétával és 189 csapásmérő, valamint álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat péntekre virradóra, a légvédelem a drónok zömét és három rakétát el tudott fogni, azonban a csapásokban többen megsebesültek.
Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.
Egy ipari üzemben és egy távvezetékben keletkeztek károk Novomoszkovszkban a Tula megyét ért tömeges ukrán dróntámadás következtében - közölte Dmitrij Miljajev, a régió kormányzója pénteken a Max-csatornáján.
A venezuelai földrengés nyomán szükséges segítségnyújtásról egyeztetett Marco Rubio amerikai külügyminiszter és Delcy Rodriguez, a dél-amerikai ország államfője csütörtökön.
Az Európai Unió részvétét fejezte ki a Venezuelát sújtó pusztító földrengések áldozatainak hozzátartozói felé, és szolidaritásáról biztosította az ország lakosságát, valamint a mentési és segélyezési munkálatokban részt vevőket.
Budapestre utazik pénteken Hadja Lahbib, az Európai Bizottság egyenlőségért felelős biztosa, aki kétnapos látogatása során az egyenlőségi politikákról tárgyal és részt vesz a Budapest Pride-felvonuláson - tájékoztatott a brüsszeli testület csütörtökön.