Rekordszámú új fertőzéses esetet mutattak ki a laboratóriumi vizsgálatok kedden Csehországban, egy nap alatt 1677 ember kapta el a koronavírust, ami 136-tal több, mint az eddigi legmagasabb napi esetszám - derült ki az egészségügyi tárca honlapján szerdán reggel megjelent legfrissebb adatokból.
Lengyelország több mint 600 előregyártott házat szállít Szíriába és Görögországba, az ott létesített menekülttáborokba - jelentették be kedden Varsóban.
Virágzik a zsidó élet Németországban, a zsidók elleni gyűlölet viszont az egész ország szégyenére egyre láthatóbban és gátlástalanabbul mutatkozik meg - mondta Angela Merkel német kancellár kedden Berlinben.
Nem idézett elő alkotmányos konfliktust a román parlament azzal, hogy a nyári rendkívüli ülésszakban tűzött napirendre egy bizalmatlansági indítványt - állapította meg kedden az alkotmánybíróság.
Nem várható a következő hetekben, hogy csökken az igazolt fertőzöttek napi száma Csehországban, valószínűbb a növekedés.
Koronavírus-fertőzésbe halt bele 75 éves korában kedden Momcilo Krajisnik, a boszniai szerb parlament elnöke, akit korábban a kilencvenes években elkövetett háborús és emberiesség elleni bűntettek miatt ítéltek el.
Lezárták a dél-kínai Jünnan tartományban található Zsujli várost, miután a hétvégén két, külföldön megfertőződött beteget diagnosztizáltak a koronavírus okozta Covid-19 nevű betegséggel - adta hírül kedden a Hszinhua kínai állami hírügynökség.
Az Európai Uniónak szolidárisnak kell lennie Görögországgal és Ciprussal, ugyanakkor folytatnia kell a tárgyalásokat Törökországgal a Földközi-tenger keleti felében végzett török kutatófúrások keltette feszültség és bizonytalanság feloldása érdekében.
Tovább javult Alekszej Navalnij egészségi állapota - közölték hétfőn a Berlinben ápolt orosz ellenzéki politikus orvosai.
A demokráciának egyre több kihívással kell szembenéznie világszerte, romlik az állampolgári szabadságjogok helyzete, nyomás alá kerül a független média, valamint többfelé újságírókat félemlítenek meg.
Négyszemközt tárgyal egymással Szocsiban Vlagyimir Putyin orosz és Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök - tudatta Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője pénteken a TASZSZ orosz állami hírügynökséggel.
Élete legnagyobb próbatételének nevezte a koronavírus-fertőzést Silvio Berlusconi volt kormányfő, a Hajrá Olaszország párt elnöke a milánói San Raffaele kórház előtt mondott rövid nyilatkozatában, amikor a szeptember 3-tól tartó kezelés után elhagyta a klinikát hétfőn.