Ukrán politikai körökben komoly felzúdulást váltott ki a Volodimir Zelenszkij államfő által hivatalba lépése előtt vezetett Kvartal 95 humorszínház egyik legfrissebb produkciója, amely egy ismert népdal átiratában a volt jegybankelnök vidéki házának felgyújtásán tréfálkozott.
Magyar külképviseletet nyitott ünnepélyes keretek között hétfőn a külgazdasági és külügyminiszter Omán fővárosában, Maszkatban.
Az Európai Unió kétmillió euró (mintegy 660 millió forint) humanitárius segélyt juttat a konfliktusok által sújtott líbiai polgári lakosság leginkább rászoruló tagjai alapvető szükségleteinek fedezésére - közölte az Európai Bizottság hétfőn.
A cseh titkosszolgálatok ismeretei szerint Csehországnak jelenleg nem kell tartania terrortámadástól.
A spanyol ügyvezető kormány október 24-ére rendelte el a néhai diktátor, Francisco Franco tábornok exhumálását a Madrid melletti Elesettek Völgyében található bazilikából.
Az energiaellátás nemzetbiztonsági kérdés, éppen ezért a magyar kormány arra törekszik, hogy minél több forrásból, minél több útvonalon érkezhessen gáz az országba.
A boszniai Bihács polgármestere bejelentette, minden támogatást megvonnak a város melletti illegális táborban élő bevándorlóktól, Suhret Fazlic a válságintézkedések között említette, hogy a városi vízmű nem fog napi 20 ezer liter vizet szállítani a táborba.
Április 12-én előrehozott parlamenti választást tartanak Észak-Macedóniában - ebben állapodtak meg a legnagyobb politikai pártok vezetői vasárnap este.
A szíriai tűzszünet életbe léptetéséhez idő kell - jelentette ki Stephanie Grisham, az amerikai elnöki hivatal, a Fehér Ház szóvivője a Fox televíziónak adott interjújában pénteken, az Északkelet-Szíriában folytatódó harcokra reagálva.
"Őrültségnek" nevezte Törökország északkelet-szíriai katonai offenzíváját Emmanuel Macron francia államfő pénteken az európai uniós tagállamok brüsszeli csúcsértekezletét követően.
Noha az európai uniós csúcstalálkozón a legtöbb tagállam az unió bővítése mellett érvelt, nem volt egyetértés Észak-Macedónia és Albánia csatlakozási tárgyalásainak megnyitását illetően, ezért a kérdés 2020-ban ismét a tagországok vezetőinek asztalára kerül.
Közös választási listán, egy választási párt keretében indul a jövő február végére kitűzött szlovákiai parlamenti választáson a Magyar Közösség Pártja (MKP), a Most-Híd szlovák-magyar vegyes párt és a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség (MKDSZ).
