A török belügyminisztérium terrorizmus miatt hétfőn eltávolította hivatalából három délkelet-törökországi, főként kurdok lakta város, Diyarbakir, Van és Mardin polgármesterét.
Rachida Tlaib amerikai demokrata párti képviselőnő pénteken visszautasította Izrael engedélyét arra, hogy beutazzon Ciszjordániába.
Fontolóra vették a helyi orosz hatóságok az Ekotransz hulladékátrakodó állomás máshová telepítését a zsukovszkiji repülőtér közeléből, miután csütörtökön madárrajnak ütközött és kényszerleszállást hajtott végre egy utasszállító repülőgép.
Jo Swinson, az ellenzéki brit Liberális Demokraták párt vezetője pénteken közölte, hogy két, általa javasolt politikus egyaránt kész lenne vezetni egy átmeneti kormányt.
Az Európai Bizottság arra szólítja fel az európai uniós tagországokat, hogy mutassanak szolidaritást a Proactiva Open Arms spanyol civil szervezet hajóján rekedtekkel és a sorsuk rendezésén fáradozó tagállamokkal.
Nyoma veszett a kijevi repülőtéren az egyik kiterjedt izraeli kábítószeres hálózat fejének, éppen Izraelnek történő kiadatása előtt - értesült a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet pénteken.
A közelgő választások és Donald Trump amerikai elnökkel ápolt kapcsolata miatt vonta vissza az utolsó pillanatban az izraeli kormány az amerikai demokrata képviselőnők beutazási engedélyét - közölte az izraeli média pénteken.
Második világháborús légibombát találtak a Kreml területén - közölte Szergej Hlebnyikov, az elnöki hivatalnak és történelmi emlékműveknek otthont adó moszkvai erőd parancsnoka.
Lengyelországnak növelnie kell védelmi kiadásait és katonai erejét - hangsúlyozta Andrzej Duda lengyel államfő a Lengyel Hadsereg Ünnepe alkalmából a sziléziai vajdasági központban, Katowicében rendezett katonai díszszemlén.
Komolytalannak nevezte Szergej Lavrov orosz külügyminiszter azokat a washingtoni és brüsszeli állításokat, amelyek szerint eredményre vezettek a Moszkva nemzetközi elszigetelésére irányuló kísérletek.
Kína ellenlépéseket lesz kénytelen bevezetni abban az esetben, ha az Egyesült Államok szeptember 1-től valóban életbe lépteti a korábbi büntetővámok által eddig nem sújtott kínai árucikkek behozatalának jelentős részére a pótvámot.