Nemzetpolitikai államtitkár: a családok kiemelt helyet kapnak a következő négy évben

A családok kiemelt helyet kapnak a következő időszak nemzetpolitikájában, a negatív demográfiai folyamatokat meg kell fordítani.

Ukrán Biztonsági Szolgálat: stratégiai létesítmények felrobbantását tervezték a KMKSZ-székház támadói Kárpátalján

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) közlése szerint stratégiai fontosságú létesítmények, köztük vasúti hidak és alagutak felrobbantását tervezte Kárpátalján a nemzetiségek közötti viszály szítása céljából két őrizetben lévő ember.

Izraeli sajtó: a palesztinok levették a gázai tüntetésen megöltek listájáról a kisbaba nevét

A Gázai övezet egészségügyi minisztériuma levette a múlt hétfői erőszakos tömegtüntetésen az izraeli katonák által megöltek listájáról a nyolc hónapos kisbaba nevét, mert a kicsi valószínűleg születési szívbetegségben hunyt el, és nem a belélegzett könnygáz miatt.

Moszkva: egy ukrán Buk maradványait mutathatták be a holland nyomozók

Több mint valószínű, hogy az ukrán hadseregé volt az az 1986-ban gyártott Buk rakéta, amely a "holland nyomozók" szerint 2014. július 17-én Ukrajna felett megsemmisítette a malajziai légitársaság utasszállító repülőgépét.

Porosenko: Ukrajna csatlakozik az Oroszország elleni nemzetközi jogi eljáráshoz

Petro Porosenko ukrán elnök utasította pénteken a kijevi külügyminisztériumot: haladéktalanul tegyen javaslatokat arra vonatkozóan, miként csatlakozhat Ukrajna a holland és az ausztrál kormány által indítandó nemzetközi jogi eljáráshoz, amely Oroszország felelősségét fogja vizsgálni.

Megtörni látszik a francia szakszervezeti egység, miután a kormány átvállalja a vasúttársaság adósságának kétharmadát

A francia kormány pénteken megerősítette, hogy átvállalja az állami vasúttársaság (SNCF) adósságállományának kétharmadát, valamint növeli a beruházási támogatást.

Hollandia és Ausztrália Oroszországot vádolja a maláj utasszállító lelövésével (2. rész)

Hollandia és Ausztrália szerint Oroszországnak közvetlen felelőssége van a maláj légitársaság MH17-es járatán közlekedő utasszállító repülőgép négy évvel ezelőtti lelövésében - jelentette be a holland kabinet pénteken kiadott nyilatkozatában.

Bizalmatlansági indítványt nyújtott be a spanyol miniszterelnök ellen a szocialista párt

Bizalmatlansági indítványt nyújtott be Mariano Rajoy spanyol miniszterelnökkel szemben a parlamentnek a Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) pénteken - jelentette a spanyol média.

Hollandia és Ausztrália Oroszországot vádolja a maláj utasszállító lelövésével

Hollandia és Ausztrália szerint Oroszországnak felelőssége van a maláj légitársaság MH17-es járatán közlekedő utasszállító repülőgép négy évvel ezelőtti lelövésében - közölte a holland kabinet pénteken.

Pedofíliáért ítélték börtönre Velikij Novgorod volt polgármester-helyettesét

Pedofíliáért és gyermekpornográfia internetes terjesztéséért 11 év fegyházbüntetést rótt ki Vagyim Fagyejevre, Velikij Novgorod volt polgármester-helyettesére csütörtökön a város kerületi bírósága.

Pompeo: Washington nem fogja tűrni az orosz beavatkozást az őszi félidős választásokba

Washington nem fogja eltűrni, hogy Oroszország beavatkozzék az ősszel tartandó félidős választásokba - hangoztatta Mike Pompeo külügyminiszter a képviselőház külügyi bizottságában szerdán.

Felfüggesztették a döntéshozatalt a német menekültügyi hatóság brémai kirendeltségén

Felfüggesztették a menedékjogi kérelmek elbírálását a német szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatal (BAMF) brémai kirendeltségén az intézménynél történt jogsértések miatt - közölte szerdán Horst Seehofer német szövetségi belügyminiszter.