A két legnagyobb sztár, Aaron Ramsey és Gareth Bale is tagja az azeriek és a magyarok elleni Európa-bajnoki selejtezőkre készülő walesi labdarúgó-válogatott keretének.
Ideiglenesen Osztermájer Gábor irányítja a labdarúgó NB I-ben szereplő Paksi FC csapatát, amelynek vezetőedzőjét, Tomiszlav Szivicset vasárnap menesztették.
Várhatóan pályára léphet a Wales elleni, november 19-én sorra kerülő sorsdöntő Európa-bajnoki selejtezőn Willi Orbán, a magyar labdarúgó-válogatott védője.
Óriási az érdeklődés az új Puskás Ferenc Stadion avatómérkőzésére, a Magyarország-Uruguay barátságos labdarúgó-találkozóra, melyre a "pénztárnyitást" követő két óra alatt 10 ezer jegyet adtak el.
A CSZKA Moszkva elleni bravúros győzelem után újabb nehéznek ígérkező idegenbeli feladat vár a labdarúgó OTP Bank Ligában címvédő Ferencvárosra, amely a tizedik forduló vasárnapi zárómérkőzésén az éllovas MOL Fehérvár vendége lesz.
Az MTK U19-es csapata kiesett a labdarúgó Ifjúsági Ligából, mivel a bajnoki ág első fordulójában a hazai döntetlen után idegenben kikapott a bosnyák HSK Zrinjskitől.
Az eddigi két vereség miatt nagyon meghatározó lesz az a két mérkőzés, amelyet a CSZKA Moszkva a Ferencvárossal fog játszani az Európa-liga csoportkörében - jelentette ki Viktor Goncsarenko, a CSZKA vezetőedzője szerdai, moszkvai sajtótájékoztatóján.
Nagy terjedelemben foglalkozik pénteken a horvát sajtó a magyar labdarúgó-válogatott elleni, előző esti Európa-bajnoki selejtezővel, egyetértve abban, hogy a 3-0-s győzelem után Horvátországnak minden esélye megvan arra, hogy kijusson a jövő évi kontinensviadalra.
Szoboszlai Dominik kisebb sérülése miatt nem csatlakozik az Európa-bajnoki selejtezőkre készülő magyar labdarúgó-válogatott keretéhez.
A címvédő FC Barcelona a jól rajtoló, de az utóbbi hetekben lendületet vesztő Sevillát fogadja vasárnap a spanyol labdarúgó-bajnokság nyolcadik fordulójának rangadóján.
A magyar válogatott Szoboszlai Dominik szerint a címvédő Liverpool otthonában elszenvedett szerdai 4-3-as Bajnokok Ligája-vereség volt a legjobb futballmeccs, amelyen eddig pályára lépett.
Cristiano Ronaldo egy rekordot megdöntött, kettőt pedig beállított kedden a labdarúgó Bajnokok Ligájában.