Duna House: élénkült a kereslet a lakáspiacon az Otthon Start Programnak köszönhetően

Érzékelhető keresletélénkülés indult el a lakáspiacon az Otthon Start Programnak köszönhetően - közölte a Duna House saját adatai alapján szerdán az MTI-vel.

Ingatlan.com: júniusban országosan 1,3 százalékkal, éves szinten 14 százalékkal emelkedtek a lakásárak

Júniusban az előző hónaphoz képest országosan 1,3 százalékkal, éves szinten 14 százalékkal emelkedtek a lakásárak, viszont Budapesten havi összevetésben megállt az áremelkedés, míg éves alapon 19,4 százalékos volt a drágulás, ami továbbra is a legmagasabb az országban.

Ingatlan.com: júniusban lassult az ingatlanpiac

Júniusban több mint 208 ezer érdeklődés érkezett eladó lakóingatlanokra az ingatlan.com adatai szerint, ami 4,7 százalékkal elmarad az egy évvel korábbitól, és 14 százalékkal a májusi szinttől.

Ingatlan.com: tavaly több mint 86 ezren költöztek másik otthonba a fővárosban vagy onnan kiindulva

A budapesti lakáspiac élénkülése már 2024-ben beindult: tavaly több mint 86 ezren döntöttek úgy, hogy másik otthonba költöznek a fővárosban vagy onnan kiindulva - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján az ingatlan.com csütörtökön az MTI-vel.

Ingatlan.com: márciusban élénkült a kereslet az országos lakáspiacon

Márciusban az eladó lakóingatlanok iránti kereslet 10 százalékkal, az első negyedévben 7 százalékkal nőtt éves összevetésben, a tulajdonosok és ingatlanközvetítők a múlt hónapban 37 ezer lakóingatlan-hirdetést adtak fel, ami csaknem 15 százalékkal több mint egy évvel korábban.

Ingatlan.com: a lakásárak is befolyásolják a települések népességszámát

Az ingatlanhirdetési portál keddi összefoglalójában jelezte: a hivatalos nyilvántartások szerint 2023-ban a pangó lakáspiac mellett Budapest lakossága néhány ezerrel bővült.

Duna House: egyre kelendőbbek az újépítésű ingatlanok

A magas és fokozatosan növekvő árak ellenére az ingatlantranzakciók között országosan 7 százalékra emelkedett az új lakások és házak aránya az év első két hónapjában, a 2024 azonos időszakában mért 5 százalék után - közölte a Duna House pénteken az MTI-vel, saját adatai alapján.

Komoly érdeklődéssel indult a lakásbiztosítási kampány

Komoly érdeklődéssel indult a lakásbiztosítási kampány a Netrisk adatai szerint: a kampány első napjaiban már háromszor annyian hasonlították össze, és kötötték újra lakásbiztosításukat a márciusi kampány ingyenes felmondási lehetőségének köszönhetően, mint tavaly.

KSH: 2024 negyedik negyedévében 13,8 százalékkal esett vissza a beruházások teljesítménye

A beruházások volumene 2024 negyedik negyedévében a nyers adatok szerint 13,8 százalékkal volt kevesebb az előző év azonos időszakinál.

KSH: nem történt fordulat a lakásépítésben

2024-ben 13 295 új lakás épült, 29 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban.

Duna House: kitartott az ingatlanpiac lendülete decemberben

Tavaly az év utolsó hónapjában is kitartott az ingatlanpiac lendülete, decemberben 10 231 lakóingatlan cserélt gazdát, ami az előző hónaphoz képest 9 százalékkal alacsonyabb érték, ám majdnem 31 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál - közölte a Duna House hétfőn az MTI-vel.

Ingatlan.com: erős évkezdet a lakáspiacon

December 27. és január 5. között éves összevetésben 8 százalékkal, a kétévvel ezelőtti szinthez képest 28 százalékkal nőtt az eladó lakóingatlanok iránti érdeklődések száma, ami erős évet vetít előre a lakáspiacon - közölte saját hirdetési adatai alapján az ingatlan.com kedden az MTI-vel.