Az Otthon Start program hatására 2025 végére látványosan átalakult a hazai ingatlanpiac életkori szerkezete: mind országosan, mind Budapesten a fiatalabb, 20-30 és 30-40 év közötti vevők kerültek meghatározó pozícióba - közölte saját adatai alapján a Duna House kedden az MTI-vel.
Az Erste Banknál szeptemberről októberre közel a két és félszeresére ugrott az új lakáshitelek volumene az Otthon Start programnak köszönhetően, a támogatott konstrukció indulása óta az új lakáshitelek 70 százaléka otthon startos - közölte a pénzintézet kedden az MTI-vel.
Az Otthon Start Program első hulláma után letisztult az ingatlanpiac, jellemzően már csak azok keresnek ingatlant, akik valóban vásárolni is akarnak - közölte a Duna House ingatlanközvetítő pénteken az MTI-vel.
Budapesten a kínálati bérleti díjak októberben 248 ezer forintra estek, a szeptemberben mért 253 ezer forint után.
A következő 2-3 hónapban az eddigi bejelentéseken felül a fejlesztők országszerte több mint 25 ezer új lakás építésével jelenhetnek meg a piacon és ezeknek a többsége az Otthon Start Program feltételeinek is megfelel majd - közölte piaci információi alapján az ingatlan.com kedden az MTI-vel.
Kifejezetten lelassította az Otthon Start Program a legkeresettebb, leggyorsabban eladható fővárosi használt garzonlakások drágulási tempóját, a 3 százalékos hitel feltételei között szereplő 1,5 millió forintos árkorlát a gyakorlatban "ársapkaként" működik.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Jó lehetőségnek tartják a szeptembertől elérhető Otthon Start Programot a magyarok - olvasható a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) legfrissebb reprezentatív felmérését ismertető közleményben, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.
A Duna House adatai szerint szeptemberben országos szinten rekordmagas, közel 40 százalékos arányt értek el az első lakásvásárlók.
Az Otthon Start a rendszerváltás óta a legsikeresebb hitelprogram, már 380-400 milliárd forintra érkezett igénylés - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, a Kormányinfón.
A Duna House csoport franchise ingatlanhálózatának jutalékbevétele idén a harmadik negyedévben történelmi csúcsra, 5,2 milliárd forintra emelkedett, ami éves összevetésben 35 százalékos, az előző negyedévhez képest pedig 21 százalékos növekedés.
A Duna House csaknem 25 százalékkal több új ingatlanértékesítési megbízást kapott a szeptemberi adatai alapján a nyári hónapok átlagához képest.
Az Otthon Start Program a korábbi hetekben-hónapokban dinamikusan élénkítette a keresletet, szeptemberre pedig az eladókat is aktivizálta az ingatlan.com legfrissebb elemzése szerint.
