Ingatlan.com: a következő hónapokban a fejlesztők országszerte további több mint 25 ezer új lakás megépítését kezdhetik el

A következő 2-3 hónapban az eddigi bejelentéseken felül a fejlesztők országszerte több mint 25 ezer új lakás építésével jelenhetnek meg a piacon és ezeknek a többsége az Otthon Start Program feltételeinek is megfelel majd - közölte piaci információi alapján az ingatlan.com kedden az MTI-vel.A közlemény idézte Balogh Lászlót, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértőjét, aki elmondta a lakásfejlesztők látványosan felpörögtek az utóbbi hetekben: az elmúlt időszakban már 6–7 ezer új lakás bejelentése történt meg és piaci információik szerint négy-öt jelentős fejlesztő legalább 25 ezer újabb lakás megépítését jelentheti be a következő 2-3 hónapban. Hozzátette, a kibontakozó lakásfejlesztési hullám érezhetően enyhítheti a kínálati szűkösséget és a nagyvárosokban komoly vérfrissítést hozhat az eladó lakások minőségében.

A fővárosban az otthon startos új lakások iránt átlagosan 22 százalékkal nagyobb az egy hirdetésre jutó érdeklődések száma, mint a programon kívüli új lakásoknál, míg a vidéki városokban és megyei jogú városokban, vármegyeszékhelyeken 6-12 százalékos a különbség a program kritériumainak megfelelő új építésű lakóingatlanok javára.

Az új építésű lakások egy része rozsdaövezeti besorolású lesz, így az első lakásvásárlók az 5 százalékos áfát is visszaigényelhetik. Ez 1,5 millió forintos négyzetméterár mellett egy 40 négyzetméteres lakásnál több mint 2,8 millió forint visszatérítést jelenthet - ismertette közleményében az ingatlanhirdetési portál.

A lakáspiaci keresletet 2026 januárjában tovább élénkítheti a hétfőn megjelent kormányzati tervezet is, amely a közszolgálatban dolgozóknak évi 1 millió forintos lakáscélú juttatást biztosítana. A társasházi építményi jogról szóló szabályozás pedig 2026 februárjában lép hatályba, ami lehetővé teszi, hogy a vevők már tervasztal mellől is hitelre vásároljanak új építésű lakásokat.

Balogh László megjegyezte, ez a változtatás új korszakot nyithat az új építésű lakások piacán, mivel a hitelfelvétel és a vásárlás folyamata is egyszerűbbé és gyorsabbá válik. Mindez azzal is járhat, hogy 2026 első negyedévében az új lakások piacán évek óta nem látott forgalomnövekedés következhet be.

A szakértő hozzátette, az eddig bejelentett és a jövőben piacra kerülő lakások többségét a következő 1,5-2 évben adhatják át. Ha a bejelentett és előkészítés alatt álló fejlesztések ütemesen haladnak, akkor 2027-ben akár több évtizedes lakásépítési rekordok is megdőlhetnek.

Felidézte, hogy a legutóbbi csúcs a kétezres évek közepén volt, mivel 2004-ben és 2005-ben is több mint 40 ezer új lakást adtak át. Az elmúlt öt évben pedig 2020-ban készült el a legtöbb új lakás, akkor 28,2 ezret adtak át.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Trükkök, amelyekkel megvédheted a házadat a betörőktől, amíg nyaralsz

Trükkök, amelyekkel megvédheted a házadat a betörőktől, amíg nyaralsz

Elég néhány dologra odafigyelni, hogy ne legyen baj.

Hírességek eladó vagy elhagyott kúriái

Hírességek eladó vagy elhagyott kúriái

Sztárok ingatlanjai, amiket még senki sem vett meg.

10 dolog, amit a ingatlanosok eltitkolnak az ügyfelek elől

10 dolog, amit a ingatlanosok eltitkolnak az ügyfelek elől

Összegyűjtötték a szakma íratlan szabályait.

Meddig nőhetnek még az ingatlanárak?

Meddig nőhetnek még az ingatlanárak?

Bár nem tisztünk bonyolult piackutatásokat végezni és elemezni az eredményeket, egy kis betekintést azért mindenképpen szeretnénk nyújtani az érintetteknek – lássuk, milyen tényezőkre érdemes odafigyelni a hajlékbérlés és –vétel során, és hogy mik jellemzik az ingatlanpiac alakulását napjainkban – é

Ingatlanpiaci körkép: hatalmas különbségek az országon belül

Ingatlanpiaci körkép: hatalmas különbségek az országon belül

Míg az ország egyik felében szárnyal az ingatlanpiac, addig a másikban gyakorlatilag semmi változásról nem tudnak beszámolni az ingatlanpiaci szakemberek, pedig az eladó ingatlanok kínálatában a kelet...

Hihetetlen árak az ingatlanpiacon!

Hihetetlen árak az ingatlanpiacon!

Most igazán kedveznek a feltételek az ingatlan vásárláshoz. Azok, akik most kívánnak ingatlant vásárolni, meglepően tapasztalhatják, hogy minden korábbinál kedvezőbb áron juthatnak hozzá jó állapotba...

100% rezsicsökkentés a családiházakban

100% rezsicsökkentés a családiházakban

Akár 100%-kal csökkenti a rezsiköltséget azok számára egy cég, aki a az általuk forgalmazott családiházakat választják otthonuknak. Nem kell megijedni ez nem a kormány legújabb választási ígérete és ...

Könnyűszerkezetes házak helyzete és árai

Könnyűszerkezetes házak helyzete és árai

A magyar piacon egyre népszerűbbek a könnyűszerkezetes, vagy másnéven készházak. A könnyűszerkezetes készházak előnyei között a legfontosabb a kiemelten magas energiatakarékosság, a gyors kulcsrakész...

Napelemes, nulla forint rezsiköltséggel működő családiház 25 millió forintért

Napelemes, nulla forint rezsiköltséggel működő családiház 25 millió forintért

Nulla forint rezsiköltséggel üzemelő napelemes családiházakat kínál a kp.hu weboldal egész Európában, megdöbbentően olcsó bekerülési költséggel. Egy 100 m2-es nulla energiás kulcsrakész családiház 25...

Virtuális iroda: költséghatékony és profi megoldás

Virtuális iroda: költséghatékony és profi megoldás

Egy-egy cég megítélésében fontos szerep jut annak, hogy irodája mennyire exkluzív irodaházban található meg. Az elegáns, szolgáltatásaiban is kifogástalan környezet egyértelműen arra enged következte...

http://ujhazak.com