Coe levélben kéri Magyarországot a mielőbbi döntésre

Sebastian Coe, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) elnöke levélben fordult a budapesti rendezésről készült nemzetközi szerződést aláíró magyar felekhez, azaz a magyar szövetséghez (MASZ) és a magyar kormányhoz, amiben jelezte, november végéig választ vár a 2023-as világbajnoksággal kapcsolatban.
Bűncselekménnyel vádolták a palackposta felnyitóját

Bűncselekménnyel vádolták a palackposta felnyitóját

Hat palackposta elképesztő története.

Orbán Viktor Matteo Salvininek: harcostársként tekintünk önre, függetlenül a politikai folyamatok alakulásától

Levélben fejezte ki nagyrabecsülését és köszönetét Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke Matteo Salvininek, az eddigi olasz kormányzó párt, a Liga vezetőjének azért a munkáért, melyet az elmúlt időszakban Olaszországért és egész Európáért, benne Magyarországért végzett.

Szeptember elsejétől indul a posta elektronikus kézbesítési rendszere

Még több levél válik követhetővé a posta szeptember elsejétől induló elektronikus kézbesítési rendszere által - közölte a Magyar Posta Zrt. szóvivője csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

A miniszterelnök levélben tájékoztatatja a háztartásokat a "Stop Soros"-ról

Levélben tájékoztatja a "Stop Soros" törvényjavaslatról az állampolgárokat a miniszterelnök - közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ a kormany.hu-n szombaton.

A kínai miniszterelnök levélben fejezte ki köszönetét a magyar népnek a baráti fogadtatásért

Orbán Viktorhoz címzett táviratban fejezte ki szívből jövő köszönetét a magyar miniszterelnöknek, kormányának és a magyar népnek a "melegszívű és baráti fogadtatásért" Li Ko-csiang, Kína miniszterelnöke.

Ismét teljes szélességben járható az 1-es út Levélnél

Ismét teljes szélességében járható az 1-es főút Levél közelében, ahol korábban egy személyautó és egy teherautó ütközött össze.
22 éve elrejtett időkapszula jósolta meg a jövő nagy eseményeit

22 éve elrejtett időkapszula jósolta meg a jövő nagy eseményeit

Megdöbbentő dolgot találtak egy otthon falában Sydneyben.

A miniszterelnökhöz fordult a Magyar Orvosi Kamara elnöke

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke levélben fordult a miniszterelnökhöz, segítségét kérve az orvosok béremelésével és a garantált bérminimummal összefüggésben, valamint az alapellátó orvosok jövedelemhelyzetével kapcsolatban.

Trump Orbánnak: együtt győzzük le a kihívásokat és dolgozunk közös céljainkért

Levélben köszönte meg Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke Orbán Viktor üzenetét, melyet januári elnöki eskütétele alkalmából írt - közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke pénteken az MTI-vel.
A 7 éves kislány munkára jelentkezett a Google-höz, ahonnan vezérigazgató válaszolt neki

A 7 éves kislány munkára jelentkezett a Google-höz, ahonnan vezérigazgató válaszolt neki

A munkahelyi csúszda, a gokart és a babzsákfotelek nyerték el Chloe Bridgewater tetszését.
Ugyanabba a kocsmába járt, mint a lánya, mégis csak 30 év után találkozott vele

Ugyanabba a kocsmába járt, mint a lánya, mégis csak 30 év után találkozott vele

John Duncan először nem akarta elhinni, hogy Fifi Giannitto a gyermeke.