Meg kell őriznünk az identitásunkat, mert identitás nélkül nincs cselekvőképesség, és olyan embereket kell megválasztanunk testületeink élére, az ország élére, akik képesek ezt a cselekvőképességet valóban használni is.
A művészetpedagógia nagy kihívása, hogy folyosót nyisson az értékközvetítés szándéka és napjaink ifjúságának a virtuális világ által uralt kultúrája között - mondta Szentmártoni János csütörtökön Budapesten a 6. Művészetpedagógiai Konferencia megnyitóján.
Gustav Klimt halála előtt festett utolsó befejezett portréja akár 65 millió fontért (28 milliárd forintért) is elkelhet a Sotheby's közelgő londoni aukcióján - számolt be róla szerdán a The Guardian.
Összesen hatmilliárd forint támogatást nyertek a Pest Vármegyei Kormányhivatal által hatósági nyilvántartásba vett előadóművészeti szervezetek, beleértve a minősítéssel nem rendelkező előadóművészeti szervezeteket is - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM).
Akár hárommillió dollárért (egymilliárd forintért) is elkelhet Anthony van Dyck 17. századi flamand mester egy olajfestménye, amely egy New York állambeli farm pajtájából került elő, és amelyet 600 dollárért vett meg egy műgyűjtő.
Több mint négyszáz, feltehetőleg a zsidó tulajdonosok által a második világháború elején elrejtett vallási és iparművészeti tárgyat találtak a közép-lengyelországi Lódz belvárosában álló, 19. század végi bérházak egyikének felújításakor - közölte hétfőn a lengyel média.
Egykori gazdasági épületek kulturális térként történő újjászületéséről tart konferenciát Pajták, csűrök új élete címmel a Kárpát-medencei Művészeti Népfőiskola január 17-én Kápolnásnyéken, a Liszt Művészházban.
Többnapos, hétfőn záruló fényfesztivállal ünneplik Temesváron, hogy 2023-ban a romániai város az egyik, amely viselheti az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) címet.
Megalakult a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) első regionális munkacsoportja Győrben, amelynek vezetőjévé Hefter László Pannonhalmán alkotó üvegművészt választották.
Új tagokat választott szakosztályaiba éves rendes közgyűlésén kedden a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia.
Pásztor Béla, Veresegyház polgármestere kapta az idei Makovecz Imre-díjat.
Elkezdődött Artemisia Gentileschi híres aktfestményének restaurálása Firenzében.
