Az EMNP szerint új lendületet adhat a jogvédő harcnak az SZNT polgári kezdeményezése

Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) szerint új lendületet adhat a jogvédő harcnak a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) polgári kezdeményezése, melynek útjából elgördítette az akadályokat az Európai Unió Bírósága által hozott csütörtöki jogerős ítélet.

Székelyföldi és dél-romániai diákok ismerkedtek egymás kultúrájával Székelyudvarhelyen

A dél-romániai Craiova egyik elitiskolájának számító Carol I. főgimnázium 16 diákja látogatott el a Székelyföld egyik legrangosabb tanintézetének tekintett székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium diákjaihoz, hogy ismerkedjenek egymás kultúrájával.

Potápi: megjelentek a Kőrösi Csoma Sándor- és a Petőfi Sándor-program pályázati felhívásai

Ismét lehet pályázni a diaszpóra magyarságát támogató Kőrösi Csoma Sándor- és a szórványmagyarságot segítő Petőfi Sándor-program ösztöndíjaira - közölte a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten.

Felülvizsgálják az árkosi Szentkereszty-kastély visszaszolgáltatását

A galaci törvényszék elrendelte a székelyföldi Árkoson álló Szentkereszty-kastély visszaszolgáltatásáról 2012-ben hozott, jogerős ítélet felülvizsgálatát.

A szatmárnémeti önkormányzat heves vita után elfogadta, hogy Rákóczi Ferenc nevét vegye fel egy iskola

A szatmárnémeti önkormányzat heves vita után elfogadta, hogy Rákóczi Ferenc nevét vegye fel a város egyik román-magyar tannyelvű általános iskolája - írja pénteki számában a Friss Újság helyi napilap.

Nyírő Józsefről nevezték el a székelyudvarhelyi városi könyvtárat

A székelyudvarhelyi önkormányzati testület csütörtöki ülésén Nyírő Józsefről nevezte el a város könyvtárát.

Pert indít a román igazságszolgáltatás részrehajlásának bizonyítására a Székely Figyelő Alapítvány

Pert indított a román igazságszolgáltatás részrehajló voltának a bizonyítására a Székely Figyelő Alapítvány - közölte szerdai gyergyószentmiklósi sajtótájékoztatóján Árus Zsolt, az alapítvány elnöke.

Regisztrálni kell Ferenc pápa csíksomlyói látogatására

A pontifex.ro honlapon kell bejelentkezniük mindazoknak, akik részt szeretnének venni Ferenc pápa június elsejei csíksomlyói miséjén - jelentették be a szervezők egy szerdai kolozsvári sajtótájékoztatón.

Versek kötik össze a világ magyar diákjait

Versfolyam 2019 címmel maratoni versmondást szervez határon túli és a diaszpórában működő magyar iskolák és hazánk középiskolás diákjainak részvételével a Békéscsabai SZC Trefort tagiskolája és a békési székhelyű Veritas Kulturális Egyesület.

Bejutott a román bajnokság rájátszásába a székelyföldi Sepsi OSK

Egy fordulóval a román labdarúgó Liga 1 alapszakaszának a vége előtt biztosította a rájátszásába jutását a székelyföldi Sepsi OSK.

A román vezetők együttműködésre bíztatták a szövetséget

Mind a jobb-, mind a baloldali román politikai erők képviselői az RMDSZ együttműködését kereső üzenettel üdvözölték pénteken Kolozsváron az RMDSZ kongresszusát.

Pénteken kezdődik az ausztráliai magyarság legnagyobb rendezvénye, a Hungarofest

Péntektől vasárnapig rendezik meg Melbourne-ben az ausztráliai magyarság legnagyobb rendezvényét, a Hungarofest elnevezésű kulturális seregszemlét, amelynek keretében mintegy 60 programmal várják az érdeklődőket - közölték a szervezők csütörtökön az MTI-vel.