Jakubinyi érsek kiterjesztette a csíksomlyói búcsút a pápalátogatás napjára is

Június elsejére, Ferenc pápa csíksomlyói látogatása napjára is kiterjeszti a csíksomlyói búcsút Jakubinyi György, a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye érseke - közölte honlapján az érsekség.

Szilágyi: megerősödtek a diaszpóra és az anyaország kapcsolatai

Jelentősen hozzájárul a Kőrösi Csoma Sándor-program ösztöndíjasainak tevékenysége ahhoz, hogy a diaszpóra magyarsága és az anyaország kapcsolatai az elmúlt években megerősödtek - értékelt Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztos kedden Budapesten.

Krónika: regionális vezetővé nevezték ki a magyarellenességéről ismert fogyasztóvédőt, Mircea Diacont

A brassói regionális fogyasztóvédelmi felügyelőség élére nevezték ki a magyarellenes megnyilvánulásairól ismert Mircea Diacont, aki korábban a Kovászna megyei fogyasztóvédelmi felügyelőséget vezette - írta hétfői számában a Krónika napilap.

A rektor szerint erőltetett összekapcsolni az angol és a magyar fakultás ügyét

Leonard Azamfirei rektor szerint erőltetett kísérlet a Marosvásárhelyi Orvosi, Gyógyszerészeti, Tudomány- és Technológai Egyetem (MOGYTTE) keretében létrejövő angol kar és a magyar tagozat által évek óta hiába követelt magyar kar ügyét összekapcsolni.

Statisztikai szolgáltatás beindítását jelentette be az RMDSZ

Erdélystat néven statisztikai szolgáltatás beindítását jelentette be csütörtökön Kolozsváron a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ).

Potápi: hatékony volt a külhoni magyar családok éve program

Hatékony volt a családok éve külhonban, amely által 6500 családot, illetve 10 ezer gyermeket tudtak elérni különböző programokkal 2018-ban - mondta Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár az M1 aktuális csatornán kedden.

Halasztás Tőkés László perében, hiába utazott Bukarestbe egy magyarországi tanú

Március 8-ára halasztotta Tőkés László EP-képviselő perében a péntekre elrendelt tanúmeghallgatást a bukaresti táblabíróság, mivel a kirendelt hivatalos tolmács nem jelent meg, és így a magyarországi illetőségű tanút nem tudták meghallgatni.

Csíksomlyót is felkeresi Ferenc pápa május végi romániai látogatásán

Romániába látogat május végén Ferenc pápa, és Csíksomlyót is felkeresi - közölte pénteken a román elnöki hivatal.

Nagyváradon színházi fesztivállal, operaelőadással ünneplik a magyar kultúrát

A magyar kultúra hete elnevezésű rendezvénysorozatot tart a nagyváradi Szigligeti Színház, a programsorozat keretében színházfesztivál, operaelőadás lesz, Ady Endréről is megemlékeznek - közölte csütörtökön az erdélyi teátrum.

Magyarországi és erdélyi művészek mutatják be Marosvásárhelyen a Székely fonót

Magyarországi és erdélyi művészek mutatják be Marosvásárhelyen Kodály Zoltán Székely fonó című daljátékát a magyar kultúra napja alkalmából - közölték csütörtökön a szervezők.

Elhárította a román elnöki hivatal a terrorváddal elítélt székelyek szabadon bocsátását sürgető petíciót

Elhárította a román elnöki hivatal azt a több mint tízezer aláíró által támogatott petíciót, amelyben öt romániai magyar parlamenti képviselő kérte Klaus Iohannis államfő közbelépését a terrorizmus vádjával bebörtönzött Beke István és Szőcs Zoltán szabadon bocsátása érdekében.

Nemzetközi körözést adott ki a román rendőrség Olosz Gergely volt RMDSZ-szenátor ellen

Nemzetközi körözést adott ki a román rendőrség Olosz Gergely, az RMDSZ volt szenátora ellen, akit három év letöltendő szabadságvesztésre ítéltek korrupcióért - közölte az Agerpres hírügynökséggel csütörtökön Nicoleta Tolvaj Marin, a Kovászna megyei rendőrfelügyelőség szóvivője.