A tordai országgyűlés mai üzenete nem egyszerűen a tolerancia, a vallási türelem, hanem az is, hogy küzdeni kell az igazságért nemes eszközökkel - mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere szombaton, a vallásszabadság első kinyilvánításának 450. évfordulóján az erdélyi Tordán.
Kövér László szerint Közép-Európa 450 éve példát mutatott a világnak, és ma is ezt teheti.

A bukaresti külügyminisztérium szerint Mihai Tudose román kormányfő a Romániát egységes és oszthatatlan nemzetállamként meghatározó alkotmány betartásának szükségességére, a helyi és a központi hatóságok felelősségére hívta fel a figyelmet.
A kárpátaljai magyar családok balesetmegelőzését segítő háromezer láthatósági mellényt és a megyei gyermekkórháznak pulmonológiai inhalátorokat adott át magyarországi támogatásként közel három millió forint összértékben Soltész Miklós államtitkár és a Katolikus Karitász szerdán Munkácson.
Üdvözölték az erdélyi magyar lapok, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), a Magyar Polgári Párt (MPP) és a Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) közös állásfoglalást ír alá hétfőn az autonómia-elképzelések összehangolásáról, de kételyeinek is hangot adtak az összefogással kapcsolatban.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
A külhoni magyar kisközösségek, vállalkozások, egészségügyi intézmények családbarát tevékenységét támogató pályázatok, valamint képzések, táborok is szerepelnek a "2018 a külhoni magyar családok éve" Kárpát-medencei programjai között.
A vallásszabadság évének nyilvánította 2018-at a Magyar Unitárius Egyház, és azzal a kéréssel fordul a magyar Országgyűléshez, Románia parlamentjéhez és az Európai Parlamenthez, hogy nyilvánítsák január 13-át a vallásszabadság napjává.

A bukaresti kormány támogatja a helyi hatóságok által felszámolt marosvásárhelyi római katolikus gimnázium újraalapításáról rendelkező törvénytervezetet, de arra figyelmezteti a parlamentet, hogy alkotmánysértő lehet, ha iskolaalapítóként lép fel.
Nyílt levélben kéri Volodimir Hrojszman ukrán miniszterelnöktől Ukrajna előkészületben lévő nemzetiségpolitikai koncepciójának egyeztetését a nemzeti kisebbségekkel és a dokumentum-tervezet elküldését a Velencei Bizottságnak véleményezésre Brenzovics László.