Vitályos Eszter: a zsidóság vesztesége az egész világ vesztesége

A szörnyű veszteség egész Európáé, az egész világé, a magyar zsidóságot ért veszteség pedig az egész nemzet örök vesztesége - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára.

A szexuális beállítódásuk és a nemi identitásuk miatt üldözöttekről emlékezett meg a Bundestag

A náci rezsimben a szexuális beállítódásuk vagy a nemi identitásuk miatt üldözött emberekről emlékezett meg a német szövetségi parlament (Bundestag) pénteken az auschwitz-birkenaui haláltábor felszabadításának évfordulóján tartott emlékülésen.

EP-elnök: a holokauszt a történelem legnagyobb bűncselekménye volt

A holokauszt a történelem legnagyobb bűncselekménye volt, amelynek során több millió ártatlan embert gyilkoltak meg, és amelynek az volt a célja, hogy eltöröljön egy népet a föld színéről - jelentette ki Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke.

Mikszáth Kálmánra emlékeznek születése 176. évfordulóján

Nógrád vármegyében és Budapesten is megemlékeznek hétfőn Mikszáth Kálmánról születése 176. évfordulóján.

Az embermentő Reviczky Imre ezredesre emlékeztek a Fiumei úti sírkertben

A második világháború alatt embermentő tevékenységet folytató Reviczky Imre ezredes, posztumusz vezérőrnagy születésének 125. évfordulójára emlékeztek kedden Budapesten.

Potápi: a magyarság csak magára számíthat

1956. november 4-én is bebizonyosodott, hogy a magyarság csak magára támaszkodhat, nem számíthat másra - mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára pénteken, a nemzeti gyásznapon Dombóváron.

Felvonták, majd félárbócra engedték a nemzeti lobogót az Országház előtt

Katonai tiszteletadás mellett, Novák Katalin köztársasági elnök és Ruszin-Szendi Romulusz, a Magyar Honvédség parancsnoka jelenlétében ünnepélyesen felvonták, majd félárbócra engedték a nemzeti lobogót a nemzeti gyásznapon.

A Kossuth téri sortűz áldozataira emlékeztek Budapesten

A magyarság örökké hősként emlékezik az 1956. október 25-én a Kossuth téren eldördült sortűz áldozataira és az 1956-os szabadságharc és forradalom minden hősére.

Kovács: minden adott a méltóságteljes megemlékezéshez

Minden körülmény biztosított az október 23-i nemzeti ünnep megemlékezéseinek méltóságteljes lebonyolításához; az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulóján a központi események Budapesten és Zalaegerszegen lesznek - mondta a közmédiának Kovács Zoltán.
A Halál Angyalának tanácsai, hogy jól tartsd meg a halottak napját

A Halál Angyalának tanácsai, hogy jól tartsd meg a halottak napját

Azrael segít, hogy a lehető legjobban emlékezz meg az elhunyt szeretteidről.

Felvonták, majd félárbócra engedték a nemzeti lobogót az Országház előtt

Katonai tiszteletadás mellett, Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter és Ruszin-Szendi Romulusz, a Magyar Honvédség parancsnoka jelenlétében ünnepélyesen felvonták, majd félárbócra engedték a nemzeti lobogót az aradi vértanúk emléknapján.

A Jobbik megemlékezett Wittner Máriáról

Elhunyt az egyik utolsó, még közöttünk élt '56-os hős - kommentálta a Jobbik Wittner Mária 1956-os szabadságharcos, volt fideszes parlamenti képviselő halálhírét szerdán.