KSH: októberben tovább gyorsult a mezőgazdasági termelői árak emelkedése

Októberben a növényi termékek árának 8,0 százalékos, valamint az élő állatok és állati termékek árának 6,2 százalékos emelkedése következtében a mezőgazdasági termelői árak 7,3 százalékkal meghaladták az egy évvel korábbiakat a szeptemberi 5,5 és az augusztusi 3,4 százalékos növekedés után.

KSH: tovább gyorsult a mezőgazdasági termelői árak emelkedése szeptemberben

Szeptemberben a növényi termékek árának 4,0 százalékos, valamint az élő állatok és állati termékek árának 7,9 százalékos emelkedése következtében a mezőgazdasági termelői árak 5,5 százalékkal meghaladták az egy évvel korábbiakat az augusztusi 3,4 százalékos és a júliusi 3,1 százalékos növekedés után

KSH: tovább emelkedtek a mezőgazdasági termelői árak augusztusban

Augusztusban a mezőgazdasági termelői árak 3,2 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakáét, ami a növényi termékek árának 0,6 százalékos, illetve az élő állatok és állati termékek árának 7,4 százalékos növekedéséből tevődik össze - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (K

KSH: nőttek a mezőgazdasági termelői árak márciusban

Márciusban megállt a mezőgazdasági termelői árak tavaly augusztus óta tartó csökkenése, 1,4 százalékkal nőttek az árak az előző év azonos időszakához viszonyítva, ami a növényi termékek árának 3,6 százalékos csökkenéséből, illetve az élő állatok és állati termékek árának 11,1 százalékos növekedésébő

KSH: 2016 novemberében 5,5 százalékkal csökkentek a mezőgazdasági termelői árak

Tavaly novemberben 5,5 százalékkal csökkentek a mezőgazdasági termelői árak az egy évvel korábbihoz viszonyítva, ami a növényi termékek árának 11,4 százalékos csökkenéséből, illetve az élő állatok és állati termékek árának 5,1 százalékos növekedéséből eredt.
KSH: júliusban 1,2 százalékkal emelkedtek a mezőgazdasági termelői árak

KSH: júliusban 1,2 százalékkal emelkedtek a mezőgazdasági termelői árak

Júliusban a mezőgazdasági termelői árak 1,2 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest, ami a növényi termékek 1,2, illetve az élő állatok és állati termékek 1,1 százalékos árnöveked...
KSH: lassult a mezőgazdasági termelői árak emelkedése februárban

KSH: lassult a mezőgazdasági termelői árak emelkedése februárban

Februárban 2,8 százalékkal emelkedtek a mezőgazdasági termelői árak az előző év azonos időszakához képest, a növényi termékek ára 7,3 százalékkal nőtt, az élő állatok és állati termékeké pedig 5,0 szá...
KSH: tovább csökkentek a mezőgazdasági termelői árak márciusban

KSH: tovább csökkentek a mezőgazdasági termelői árak márciusban

A növényi termékek 9,1, az élő állatok és állati termékek 6,6 százalékkal voltak olcsóbbak márciusban, így a mezőgazdasági termelői árak 8,2 százalékkal voltak alacsonyabbak, mint egy évvel korábban -...
Kevés hazai makrogazdasági adat lesz a jövő héten

Kevés hazai makrogazdasági adat lesz a jövő héten

Mindössze három hazai makrogazdasági adat jelenik meg a jövő héten, az ipari termelésről, az építőiparról, illetve a mezőgazdasági termelői árakról, de egyiktől sem várható piacmozgató hatás. Kedde...
KSH: novemberben 6,8 százalékkal csökkentek a mezőgazdasági termelői árak

KSH: novemberben 6,8 százalékkal csökkentek a mezőgazdasági termelői árak

Tavaly novemberben a mezőgazdasági termelői árak 6,8 százalékkal mérséklődtek az előző év azonos időszakához viszonyítva, ezen belül a növényi termékek ára 8,3, az élő állatok és állati termékeké 4,5 ...
KSH: októberben 5,7 százalékkal csökkentek a mezőgazdasági termelői árak

KSH: októberben 5,7 százalékkal csökkentek a mezőgazdasági termelői árak

A mezőgazdasági termelői árak 5,7 százalékkal mérséklődtek az előző év azonos időszakához viszonyítva októberben, a növényi termékek 6,1, az élő állatok és állati termékek 5,2 százalékkal kerültek kev...
KSH: lassult a mezőgazdasági termelői árak csökkenése

KSH: lassult a mezőgazdasági termelői árak csökkenése

A növényi termékek 4,9, az élő állatok és állati termékek árának 0,8 százalékos csökkenésének eredőjeként augusztusban a mezőgazdasági termelői árak 3,3 százalékkal alacsonyabbak voltak, mint egy évve...