Jelentős eltérést mutatnak az agrárágazatok idei évre vonatkozó kilátásai: míg a gabonatermesztők soha nem látott jó áron tudják értékesíteni termékeiket, pozitív várakozásokkal tekintenek előre, addig az állattenyésztési piac szereplői negatív kilátásokat jeleznek a következő negyedévre.
A pálinka világszínvonalú minőséget képvisel külsőségeiben és belső értékeiben is, így az évtizedek alatt méltó vetélytársa lett a legnemesebb szeszesitaloknak - mondta az Agrárminisztérium (AM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára
Kezdődik a szelídgesztenye szezon - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) szerdán az MTI-nek eljuttatott közleményben.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) szerint újra kell gondolni az EU új erdészeti stratégiáját, mert az komolyan veszélyezteti az erdőgazdálkodás társadalmi, környezeti és gazdasági pillérjeinek jelenlegi egyensúlyát.
Több mint 139 millió forintból valósult meg a Pétervásárai Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium tanulást segítő tereinek infrastrukturális fejlesztése című projekt.
A napraforgó közel 80 százalékát learatták Zala megyében, a 6500 hektáros területen átlagosan hektáronként 2,4 tonna, megfelelő minőségű olajos növény termett - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) megyei elnöke az MTI-vel.
Az éghajlatváltozás kedvezőtlen hatásai és a munkaerőhiány drámaian rontotta a gyümölcsültetvények jövedelmezőségét az elmúlt évtizedben.
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
Az idei első fél évben 31 százalékkal, 1,27 milliárd euróra nőtt a román agrár külkereskedelmi mérleg hiánya a tavalyi év azonos időszakához mérten - közölte hétfőn a román média a bukaresti mezőgazdasági minisztérium adataira hivatkozva.
Sokszor vádolják a mezőgazdaságot, hogy a fő károsítója a természetnek, de tudatosítani kell, hogy az agrárium és az abban dolgozók a teremtett világ megőrzésének küzdelmében a legnagyobb szövetségesek.
A mezőgazdasági termékek feldolgozására fókuszál a következő tíz év fejlesztéspolitikája, mert az erősebb feldolgozóipar stabilabb értékesítési hátteret jelent az egész agrárium számára - jelentette ki Feldman Zsolt.
A magyar mezőgazdaság jövője szempontjából kulcskérdés, hogy változó időjárási feltételek esetén is megfelelő növényfajták álljanak rendelkezésre.
A Vidékfejlesztési program keretében 20 milliárd forint keretösszeggel meghirdetett, gomba előállító üzemek fejlesztését támogató felhívásra szeptember 13-tól lehet a pályázatokat benyújtani - jelentette ki Nagy István agrárminiszter az agrártárca keddi közleménye szerint.
