Szerző: Vya
itt:
Bulvár hírek, Belföldi hírek, Győzike, Színes hírek
A 22 éves Evelint nem hajlandók felvenni, pedig igyekszik saját lábra állni.
A munkahelyvédelmi akció 2013-as indulása óta mintegy 500 milliárd forint maradt a munkaadóknál, 2016-ban a programban körülbelül 900 ezer munkavállaló dolgozott - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatásért és képzésért felelős államtitkára hétfőn sajtótájékoztatón Budapesten.
Törvényjavaslatot nyújt be az LMP a munkavállalói véleménynyilvánítás szabadsága érdekében, szerintük ugyanis a munkaadók jelenleg megfélemlíthetik az álláspontjuknak hangot adó dolgozóikat.
A magyar munkaadók 19 százaléka létszámbővítést, 4 százalékuk elbocsátást tervez, 73 százalékuk viszont semmiféle változtatásra nem készül 2017 első negyedévében - derül ki a ManpowerGroup munkaerő piaci szolgáltató cég 750 munkaadó bevonásával készített legfrissebb Munkaerő-piaci felméréséből, amit
A hazai kis- és középvállalkozások (kkv) vezetőinek több mint 75 százaléka úgy véli, hogy a munkatársakba vetett bizalom elegendő lehet a visszaélések megelőzésére, ugyanakkor az EY Magyarország tapasztalatai szerint a cégek átlagosan éves bevételük 5-7 százalékát visszaélések miatt vesztik el - der
Szerző: Vya
itt:
Belföldi hírek
A kereskedelemben működő munkáltatók politikai hovatartozástól függetlenül minden vasárnapra beosztott munkavállalónak tegyék lehetővé a részvételt a népszavazáson, mivel egy szavazatnak is jelentőség...
Ha a munkaadókkal való egyeztetések a kellő ütemben lezárulnak, akkor legkésőbb nyárra megszületnek azok a döntések, amelyek alapján tisztán látni, miként működik majd az új cafeteriarendszer - mondta...
Január végéig lehet bevallási nyilatkozatot tenni arról, hogy az adóhatóság készítse el a személyi jövedelem-adóbevallást azoknak az adózóknak, akik 2015-ben kizárólag a munkáltatótól szereztek jövede...
Októberben kezdődő, széles körű társadalmi egyeztetés után, várhatóan november végére kerül a parlament elé a munka törvénykönyvének (Mt) módosítása - mondta Jáczku Tamás, a Nemzetgazdasági Minisztéri...
A Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége (VIMOSZ) szerint a kafetériát és azon belül a Széchenyi Pihenőkártyát (SZÉP-kártya) érintő, tervezett köztehernövekedés negatívan érintheti a ...
Szerző: Vya
itt:
Színes hírek
Ha az alábbi néhány bangladesi képet megnézzük, mindjárt átértékeljük a munkakörülményünket és több panasz, már nincs is munkahelyünkre.
Bangladesben az idős emberek és gyermekek naponta kockáztatják...
Jövőre a nyugdíjasok megélhetése is könnyebb lesz - monda csütörtöki sajtótájékoztatóján a Fidesz szóvivője. Selmeczi Gabriella közölte: 2014-ben 2,4 százalékkal, vagyis a tervezett infláció mértékéve...