Elemzők: a nyitás előrehaladtával javulni fognak a munkaerőpiaci mutatók

Az április foglalkoztatási-munkanélküliségi adatokban a járvány harmadik hullámának hatása tükröződik, a nyitás előrehaladtával viszont érdemi javulás várható - állapították meg a csütörtökön megjelent KSH-jelentéseket kommentálva az MTI-nek nyilatkozó elemzők.

ÁSZ: javultak a munkaerőpiaci mutatók 2006 és 2016 között

Jelentősen javultak a munkaerőpiaci mutatók 2006 és 2016 között Magyarországon: a foglalkoztatottak száma 10,7 százalékkal emelkedett, a munkanélkülieké 26,3 százalékkal csökkent, a gazdaságilag aktívak száma pedig csaknem 350 ezerrel nőtt a 15-74 éves korú népesség körében - állapította meg az Áll

Komárom-Esztergom megyében 3,6 százalék a munkanélküliség

Komárom-Esztergom megyében 2017 július elején 3,6 százalékra csökkent az álláskeresők aránya, a térség ezzel Győr-Moson-Sopron és Vas megye mögött a harmadik helyen áll - mondta el a megyei kormányhivatal vezetője hétfői sajtótájékoztatóján.
Cseresnyés: a kormányzati intézkedések is javítják a munkaerőpiaci mutatókat

Cseresnyés: a kormányzati intézkedések is javítják a munkaerőpiaci mutatókat

A kormányzati intézkedések és a gazdasági fejlődés segíti a foglalkoztatást, így folyamatosan csökken a munkanélküliség - közölte Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért...