Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
Csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban a múlt héten, de így is nagyon magas szinten maradt.
A június-augusztusi háromhónapos időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma 214 ezer, a munkanélküliségi ráta 4,6 százalék volt.
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
Oroszországban az elemzők által vártnál nagyobb mértékben gyorsult a kiskereskedelmi forgalom csökkenése augusztusban, amikor a becsültnél nagyobb volt a munkanélküliség is.
A munkanélküliség elleni harcban részt vevő vállalatok számíthatnak a kormány támogatására - hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Kazincbarcikán, a Green Plan Energy Környezetvédelmi Kft. szerződésátadási ünnepségén.
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
A júniusi 8 százalékhoz képest júliusban 7,7 százalékra csökkent az átlagos munkanélküliségi ráta a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tagállamaiban.
A gazdaság újraindulása látszik a legfrissebb foglalkoztatási adatokon, a járvány miatt nem emelkedett jelentősen a munkanélküliség, a korábbi magas foglalkoztatás elérése azonban még jó időbe telhet és számos bizonytalanság övezi.
A május-júliusi háromhónapos időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma 224 ezer, a munkanélküliségi ráta 4,8 százalék volt - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
Elemzők által vártnál valamivel kisebb mértékben csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban a múlt héten.
A vártnál sokkal jobban alakulnak a munkanélküliségi adatok Magyarországon - mondta Szalai Piroska munkaerőpiaci szakértő csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán.
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
Júliusban a vártnál nagyobb mértékben nőtt a foglalkoztatás és nagyobbat csökkent a vártnál a munkanélküliségi ráta az Egyesült Államokban a washingtoni munkaügyi minisztérium statisztikai intézete, a Bureau of Labor Statistics (BLS) pénteki jelentése alapján.
Az április-júniusi három hónapos időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma 214 ezer, a munkanélküliségi ráta 4,6 százalékos volt.
Spanyolországban 15,3 százalékra nőtt a munkanélküliségi ráta a második negyedévben - közölte a spanyol statisztikai hivatal (INE) kedden.