KSH: májusban 3,9 százalékos volt a munkanélküliség

Májusban a munkanélküliek száma 189 ezer volt, az egy évvel korábbinál 26 ezerrel, az áprilisinál 22 ezerrel kevesebb.

Görögországban emelkedett a munkanélküliségi ráta

Görögországban nőtt a munkanélküliségi ráta és csökkent a foglalkoztatottak száma az idei első negyedévben.

Elemzők: a nyitás előrehaladtával javulni fognak a munkaerőpiaci mutatók

Az április foglalkoztatási-munkanélküliségi adatokban a járvány harmadik hullámának hatása tükröződik, a nyitás előrehaladtával viszont érdemi javulás várható - állapították meg a csütörtökön megjelent KSH-jelentéseket kommentálva az MTI-nek nyilatkozó elemzők.

KSH: áprilisban 4,4 százalékos volt a munkanélküliség

Áprilisban a munkanélküliek száma 211 ezer volt, ami az egy évvel korábbinál 24 ezerrel, a márciusinál pedig 17 ezerrel több.

Spanyolországban több mint 137 ezer munkahely szűnt meg az első negyedévben

Spanyolországban több mint 137 ezer munkahely szűnt meg az első negyedévben - közölte a spanyol statisztikai hivatal (INE) csütörtöki jelentésében.

KSH: márciusban 4,0 százalékos volt a munkanélküliségi ráta

Márciusban a munkanélküliek száma 194 ezer volt, 25 ezerrel több, mint egy évvel korábban, viszont 19 ezerrel kevesebb a februárinál.

ITM: egy hónap alatt 15 ezerrel csökkent az álláskeresők száma

Április végére 15 ezerrel csökkent a regisztrált álláskeresők száma egy hónap alatt, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) legfrissebb adatai szerint a tavaly júniusi mélyponthoz viszonyítva közel 90 ezerrel kevesebben vannak munka nélkül.

NFSZ: márciusban nem csökkent a regisztrált álláskeresők száma

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) adatai szerint márciusban 303 631 álláskeresőt tartottak nyilván, 1398-cal többet, mint az előző hónapban.

Tavaly 5 százalék volt Romániában a munkanélküliségi ráta

Tavaly 5 százalék volt Romániában a munkanélküliségi ráta az előző évi 3,9 százalék után - közölte a román országos statisztikai intézet kedden.

Spanyolországban 1,5 százalékkal csökkent a munkanélküliek száma

Spanyolországban 1,5 százalékkal, mintegy 59 ezerrel csökkent a munkanélküliek száma idén márciusban az előző hónaphoz képest - tájékoztatott a munkaügyi minisztérium kedden.

Februárban 5,7 százalék volt a munkanélküliségi ráta Romániában

Februárban 0,1 százalékponttal 5,7 százalékra nőtt a munkanélküliségi ráta Romániában az előző hónaphoz mérten - közölte kedden a román országos statisztikai intézet.

Elemzők: átmeneti lehetett a munkanélküliség februári csökkenése

Átmenetinek tartják munkanélküliség februári csökkenését az MTI-nek nyilatkozó elemzők és javulást csak a járványügyi korlátozások lazításától várnak.