Maruzsa: a tankönyvek több mint 60 százalékát már kiszállították

A 2018-19-es tanévre rendelt tankönyvek 62 százalékát már kiszállították az iskolákba, ez 7,5 millió kötetet jelent - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) köznevelésért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

Augusztus végéig megérkeznek a tankönyvek az iskolákba

Pedagógus és diákok válogatják a tankönyveket a XVI. kerületi Kölcsey Ferenc Általános Iskolában 2018. augusztus 16-án.

Rászoruló diákok javára indít akciót az Ökumenikus Segélyszervezet

Iskolakezdés együtt! címmel hetedszer hirdet országos pénzadománygyűjtést az Ökumenikus Segélyszervezet ezer gyerek beiskolázásának támogatására.

Megkezdődik az Árpád Gimnázium felújítása Tatabányán

Kétmilliárd forintot meghaladó beruházással megkezdődött a Komárom-Esztergom megye második legjobb oktatási intézményként számon tartott, tatabányai Árpád Gimnázium felújítása.

Megjelent az iskola újraalapításáról szóló miniszteri rendelet

Megjelent a romániai közoktatási minőségbiztosítási hatóság (ARACIP) honlapján pénteken a helyi hatóságok által tavaly felszámolt marosvásárhelyi római katolikus gimnázium (újbóli) megalapításáról, illetve ideiglenes akkreditálásáról szóló miniszteri rendelet.

Diákhitel Központ: idén nagyobb az érdeklődés a diákhitel iránt

A diákhitel iránt idén jóval nagyobb az érdeklődés a korábbi évekhez képest a számos kedvező változás miatt - mondta Imre Zita, a Diákhitel Központ kommunikációs igazgatója az M1 aktuális csatornán kedden.

Indul a Katolikus Karitász iskolakezdési segélyprogramja

Indul a Katolikus Karitász iskolakezdési segélyprogramja - hangzott el az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.

Nógrádi szakképző iskolákra telepítettek napelemerőműveket

Napelemerőművet telepítettek a Salgótarjáni Szakképzési Centrum (SSzC) négy középiskolájának épületére, a fejlesztés jelentős részben biztosítja az iskolák áramszükségletét - közölte az MTI-vel a képzési központ főigazgatója pénteken.

Növelte hallgatói számát a Szegedi Tudományegyetem

Növelte hallgatói számát a központi felvételi eljárásban a Szegedi Tudományegyetem (SZTE), az intézmény 5817 új diákot vett fel - közölte Gellén Klára oktatási rektorhelyettes csütörtökön sajtótájékoztatón a Tisza-parti városban.

DK: az oktatás az egyik nagy vesztes

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint az oktatás az egyik nagy vesztese a pénteken elfogadott jövő évi költségvetésnek.

Navracsics: az oktatás és a kultúra egyre nagyobb hangsúlyt kap az Európai Unióban (2. rész)

Az oktatás és a kultúra egyre nagyobb szerephez jut az Európai Unió döntéshozatalaiban - hangsúlyozta az Európai Bizottság kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi biztosa pénteki, veszprémi sajtótájékoztatóján.

Navracsics: az oktatás és a kultúra egyre nagyobb hangsúlyt kap az Európai Unióban

Az oktatás és a kultúra egyre nagyobb szerephez jut az Európai Unió döntéshozatalainál - hangsúlyozta az Európai Bizottság kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi biztosa pénteki, veszprémi sajtótájékoztatóján.