MTA-elnök: a tantárgyi programok korrekciója természetes jelenség

Természetes jelenségnek nevezte az oktatási rendszer, illetve a tantárgyi programok tudományos indíttatású korrekcióját a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke egy szerdai budapesti fórumon.

DK: egészségügyre, oktatásra kell költeni a pályázat költségkeretét

A Demokratikus Koalíció szerint Magyarország és Budapest alkalmatlan egy olimpia megrendezésére, az arra szánt pénzt az egészségügyre és az oktatásra, valamint a gyermekszegénység felszámolására kell költeni.

A kormány déli nyitás stratégiájáról szóló képzés indul a Lakitelek Népfőiskolán

Szakmai képzést indít Afrika Kollégium elnevezéssel március végén a lakiteleki népfőiskola. A kurzus célja a kormány déli nyitás stratégiájának részét képező Afrika-politika bemutatása - közölte az Országgyűlés alelnöke, a Lakitelek Népfőiskola alapítója az MTI-vel.

Folytatódik a Kapcsolódj be a közvetítésbe! ösztöndíjprogram

Folytatódik a Kapcsolódj be a közvetítésbe! című, egyéves szakmai gyakorlatra szóló ösztöndíjprogram - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma hétfőn az MTI-vel.
Mivel tehetnénk gazdagabbá a világot?

Mivel tehetnénk gazdagabbá a világot?

Ha nem csak a saját dolgunkkal akarunk foglalkozni, hanem tennénk valamit az emberiségért, akkor a csillagjegyünk irányt mutat, hogy miben lehetünk a legjobbak.

Ideiglenes igazgatót neveztek ki a Római Katolikus Gimnáziumba

A Maros megyei tanfelügyelőség ideiglenesen Székely Szilárd tanárt bízta meg a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium igazgatói teendőinek az ellátásával - közölte csütörtökön a Népújság Maros megyei napilap.

Szakértő: nincsenek megfelelő körülmények a középszintű nyelvtudás megszerzéséhez a középiskolákban

Bár a keretek lehetővé tennék a középfokú (B2 szintű) nyelvvizsgának megfelelő nyelvtudás megszerzését a középiskola végére, az ehhez szükséges körülmények még nincsenek megteremtve - mondta Légrádi Tamás, a Nyelviskolák Szakmai Egyesületének elnöke az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.

Elindult a jelölés az Aranyanyu Díjra

Elindult az idei jelölés, hétfőtől ismét várják a legjobb orvosnőt, pedagógust, egészségügyi szakdolgozót, illetve szociális területen dolgozó nőt bemutató írásokat, nevezéseket az Aranyanyu Díjra május 14-ig.

Rétvári: a napokban kapták meg magasabb fizetésüket a felsőoktatásban dolgozók (2. rész)

Idén 5 százalékkal nőtt a felsőoktatásban dolgozó oktatók-kutatók bére, az érintettek a napokban kapták meg magasabb fizetésüket - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján.
Magyarország a felsőoktatásban jeleskedni fog a gender oktatásban

Magyarország a felsőoktatásban jeleskedni fog a gender oktatásban

Az ELTE a világ legnagyobb áltudományának mesterszakát indítja.

Rétvári: a napokban kapták meg magasabb fizetésüket a felsőoktatásban dolgozók

Idén 5 százalékkal nőtt a felsőoktatásban dolgozó oktatók-kutatók bére, az érintettek a napokban kapták meg magasabb fizetésüket - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján.

Helyettes államtitkár: a víz a gazdaságfejlesztés hajtóereje is

A víztöbblet és a vízhiány egyaránt katasztrófához vezet, ugyanakkor a víz nemcsak környezeti elem, hanem erőforrás, a gazdaságfejlesztés hajtóereje is - hangoztatta a Belügyminisztérium közfoglalkoztatási és vízügyi helyettes államtitkára a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) víztudományi karának l