A szegedi papucs hímzését oktató képzés indul
A papucshímzés speciális tudást igényel, nemcsak azt kell tudni, milyen motívumok, milyen színvilág kerüljön a papucsokra, különleges technika szükséges a bársonyanyag hímzéséhez is. A papucsot hagyományosan Szeged környéki virágok díszítették: imola, gyöngyvirág, pipacs és búzakalász, ha azonban más városbeli rendelte, akkor a hímzés is változott.
A régebbi, úgynevezett török papucs sötét bársonyát zöld pöttyökkel hímezték ki. A hímzést kiegészíthetik flitterekkel, ezek a pillangós papucsok, és díszíthetik gyöngyökkel is. Egy 70 centiméter széles bársony 24 centiméteres hosszából öt-hét papucsfej készíthető. A március 25-én induló tanfolyamon a papucshímzés rejtelmeibe Fetter Ferencné Király Zsiga-díjas népi iparművész mellett Dobó Katalin, a Sallay-papucsok és Vári Andrea, a Rátkai-papucsok hímzője avatja be a résztvevőket. A hímzéstechnikák elsajátításán túl az érdeklődők megismerhetik a papucskészítés folyamatát és a hagyományt megújító kortárs tervezők munkáit is.
A szegedi papucs ötszáz éves története a hódoltság korára vezethető vissza. A könnyű, tetszetős viseletre nagy kereslet volt a Dél-Alföldön, majd a Szabadtéri Játékok indulásával, a hazai turizmus fellendülésével a két háború között indult el a szegedi papucs másodvirágzása. 1922-ben lett önálló a papucsos mesterség, amikor négy jeles szegedi mester - az akkor aktívan dolgozó több mint negyvenből - Ménösi Lajos, Nagy Mátyás, Ótott János, Tuksa Gyula "készítményeit" az akkori kereskedelmi miniszternek személyesen mutatta be, aki "mélyen megilletődve" az önállósághoz hozzá is járult.
Az önálló műhelyek 1951-ben a papucsos szövetkezet megalakulásával szinte megszűntek. A varrott, kifordított egylábas - jobb és bal lábon is viselhető - papucsok készítésének legendás mestere, Rátkai Sándor 2011-ben 98 éves korában hunyt el. A szegedi papucsot tavaly felvették a szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékébe.
(Forrás: MTI)
Hozzászólások