Kásler: csoportos és egyéni pályázatok is lesznek a középiskolások külföldi nyelvtanulására

Külföldi családoknál tölthetik a kétszer kéthetes nyelvi kurzust a 9. és a 11. évfolyamra járó magyar tanulók - mondta Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere szerda reggel az M1 aktuális csatornán.A miniszter elmondta, a fogadó családok és az iskolák vállalnak felelősséget nemcsak a tanulásért, de minden egyéb vonatkozásban is. Hozzátette, kétféle megoldás jöhet szóba a diákok külföldre utazása kapcsán, az egyik a csoportos, a másik az egyéni.

    
Közölte, tömeges igény leginkább az angolra, a franciára és a németre alakult ki Magyarországon, de vannak olyanok, akik Máltára mennének vagy Pekingbe, s remélhetőleg a környező országok is kedvelt célállomások lesznek. Kásler Miklós a Kossuth Rádió Jó Reggelt, Magyarország! című műsorában elmondta azt is, évente 140 ezer diákot érint és 90 milliárd forintba kerülhet a külföldi kurzus. A program a 2020-2021-es tanévtől indul.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Felvételizők és felvételi irodán, bizottságban dolgozók legmegdöbbentőbb esetei.

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Mi motiválja a gyereket, ha a suliban a tanár megalázza?

http://ujhazak.com