Bocsánatot kért a vuhani rendőrség a koronavírusra elsők között figyelmeztető helyi orvos előállítása miatt, aki később maga is a fertőzés áldozatává esett - adta hírül a CGTN kínai nemzetközi hírcsatorna pénteken.
Majdnem négy évvel Prince halála után a bíróság megszüntette az amerikai popsztár kezelőorvosa és egy gyógyszertár ellen gondatlanságból elkövetett emberölés miatt indított eljárást, amelynek keresetét Prince családja nyújtotta be.
Életének 80. évében, szeptember 29-én elhunyt Kovács László akadémikus, a sejtfiziológia és elektrofiziológia kiemelkedő kutatója - közölte az MTA szerdán az MTI-vel.
Felmentette minden vád alól a hágai bíróság szerdán azt a holland orvost, aki "halálba segített" egy súlyosan demens beteget.
Hat személy, akiről már lemondtak, de váratlanul feltámadt.
Kétszáz hazai, a sürgősségi betegellátásban dolgozó orvos, szakdolgozó, mentőtiszt részvételével kétnapos sürgősségi orvostani fórum kezdődött pénteken Debrecenben - jelentették be a szervezők sajtótájékoztatón.
Vesztegetés elfogadása miatt két év végrehajtandó börtönbüntetésre ítéltek első fokon egy orvost, aki 2009 és 2013 között a betegeitől olyan ellátásért kért pénzt, amelyet az egészségbiztosító egyébként finanszíroz - közölte a fővárosi főügyész hétfőn az MTI-vel.
Szerző: Ancsy
itt:
Egészségügy
Semmelweis Ignác orvos jelentőségét nem lehet eléggé méltatni, hiszen egy olyan emberre emlékezünk, akinek legkiemelkedőbb felfedezése emberek millióit mentette meg - mondta az emberi erőforrások minisztere szombaton Budapesten, a Semmelweis Egyetemen.
Szerző: Ancsy
itt:
Egészségügy
Semmelweis Ignác orvos jelentőségét nem lehet eléggé méltatni, hiszen egy olyan emberre emlékezünk, akinek legkiemelkedőbb felfedezése emberek millióit mentette meg - mondta az emberi erőforrások minisztere szombaton Budapesten, a Semmelweis Egyetemen.
Mire figyelj, mit tegyél, hogy elkerüld a bajt, ami akár súlyos betegség is lehet.
Életének 86. évében elhunyt Besznyák István akadémikus, a Semmelweis Egyetem professor emeritusa - tájékoztatta az MTA csütörtökön az MTI-t.
Szerző: Ancsy
itt:
Színes hírek, 18+
A középkor öt merénylete, amely nem maradt következmények nélkül.