Az OPUS részvényenként 20,11 forint osztalékot fizet

Az OPUS GLOBAL Nyrt. 20,11 forint osztalékot fizet részvényenként - közölte a társaság a tőzsde honlapján pénteken.

Az ANY Biztonsági Nyomda törzsrészvényei után bruttó 503 forint osztalékot fizet

Az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. törzsrészvényei után bruttó 503 forint osztalékot fizet, az osztalékfizetés kezdő időpontja július 15. - közölte a társaság kedden a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.

Mol: osztalékfizetés a harmadik negyedévben

A Mol-csoport vezérigazgatói bizottsága javasolja az igazgatóságnak, hogy a 2025-ös pénzügyi évre vonatkozó osztalékot 2026 harmadik negyedévében fizessék ki.

NAV: osztalékkal és bérbeadással összefüggő ügyekben találnak gyakran hibát a bevallásokban

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az elmúlt időszakban több olyan vizsgálatot folytatott le, amelyek azért indultak, mert a magánszemélyek részére teljesített kifizetésekről a kifizetők hibás 08-as járulékbevallásokat adtak be.

A Generali közgyűlése jóváhagyta a 2024-es pénzügyi beszámolót

A Generali csoport közgyűlése elfogadta a 2024-re vonatkozó pénzügyi beszámolót, valamint bejelentette a részvényenként 1,43 euró osztalék kifizetését.

Idén nem fizet osztalékot a PannErgy

Közgyűlési döntés alapján idén nem fizet osztalékot a PannErgy Nyrt., a 2024-es nyereséget eredménytartalékba helyezik - olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken közzétett határozatokban.

Osztalékot emelne a OPUS GLOBAL

Tavalyi rekorderedménye után 8 milliárd forintra emelné az osztalékot az OPUS GLOBAL Nyrt., amely ugyancsak 8 milliárd forintos sajátrészvény-visszavásárlási programot is tervez - közölte az MTI-vel a cég kedden.

Az MBH Bank 123 forint osztalékot fizethet részvényenként

Az MBH Bank igazgatósága törzsrészvényenként 123 forint osztalék kifizetését javasolja a társaság közgyűlésének a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján közzétett előterjesztés szerint.

Magyar Telekom vezérigazgató: kiemelkedő évet követően rekordmagas osztalék

Kiemelkedő évet zárt a Magyar Telekom tavaly, ennek megfelelően rekordmagas, 90,9 milliárd forint osztalékfizetést, és legfeljebb 39,1 milliárd forint értékű részvény-visszavásárlást tartalmazó részvényesi javadalmazást javasol az igazgatóság a 2024-es eredmények után.

A PannErgy Nyrt. nem fizet osztalékot

A PannErgy Nyrt., nem fizet osztalékot a tavalyi év után, a társaság adózott eredményét teljes egészében az eredménytartalékba helyezi - közölte a PannErgy kedden a Budapesti Értéktőzsde honlapján a közgyűlés határozatát.

Az Erste 95 milliárd forint osztalékot fizet

Az Erste 95 milliárd forint osztalékot fizet a 2023-as eredmény terhére - tette közzé az Erste Bank Hungary Zrt. a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken.

Az AutoWallis a 2023-as eredménye után nem fizet osztalékot

Az AutoWallis Nyrt. a 2023-ban elért 20 milliárd forintos EBITDA eredménye alapján képződött osztalékalapot az intenzív terjeszkedés finanszírozására fordíthatja - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.