Az MBH Bank 123 forint osztalékot fizethet részvényenként

Az MBH Bank igazgatósága törzsrészvényenként 123 forint osztalék kifizetését javasolja a társaság közgyűlésének a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján közzétett előterjesztés szerint.Az MBH Bank tavaly 158,8 milliárd forint adózott eredményt ért el, amiből 36,9 milliárd forintot használ fel az osztalék kifizetésére.

A társaság közölte: egyeztetéseket folytattak a Magyar Nemzeti Bankkal (MNB), ennek alapján arra tesznek a közgyűlésnek javaslatot, hogy az osztalékot két részletben fizessék ki. Az első részlet kifizetésének kezdő napja május 21-e, amikor az osztalékra jogosultaknak részvényenként 6,66 forintot utalnának át.

A második részlet kifizetésének napját az igazgatóság határozná meg. Annak legkorábbi időpontja augusztus 1-je, legkésőbbi időpontja augusztus 31-e lenne, azzal a feltétellel, hogy az MNB társasághoz intézett, az MBH Bank Nyrt. osztalékfizetési tervéről szóló levelében meghatározott feltételek, köztük a jegybanknak a körültekintő osztalékfizetésről, valamint az osztalék mértékének megállapítása során alkalmazandó eljárásokról szóló körlevele szerinti feltételek teljesülnek. Ebben az esetben az osztalékra jogosultaknak részvényenként 116,34 forint osztalékot utalnának át.

Az előterjesztés szerint a társaság igazgatóságának tavaly októberi határozata alapján kifizettek az osztalékra jogosultaknak részvényenként 71 forint osztalékelőleget. Az MBH Bank Nyrt. éves közgyűlését április 23-án tartják Budapesten.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com