Enyhe csökkenéssel nyithat csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.
Többen nem tartják be a számla és nyugtaadási szabályokat a szálastakarmányok piacán - derül ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal csütörtöki közleményéből.
Erősödött kissé a forint csütörtök reggelre a főbb devizákkal szemben az előző délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése, a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után.
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez (OECD) tartozó országokban a fogyasztói árak emelkedése átlagosan 4,3 százalékra gyorsult augusztusban a júliusi 4,1 százalékról - áll a párizsi székhelyű szervezet honlapján.
Kis emelkedéssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) kedden az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.
Erősödött a forint jegyzése kedd reggel a főbb devizákkal szemben hétfő estéhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Vegyesen, többségében emelkedéssel indult a kereskedés hétfőn a főbb európai értékpapírpiacokon.
Iránykereséssel, pozitív korrekcióval kezdődhet a hétfői kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.
Vegyesen alakult a hét végén a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.
Egy új keresőfelület segítségével mostantól még könnyebben lehet az európai uniós pénzek útját nyomon követni: hol, mikor, mekkora támogatásból milyen fejlesztések valósultak meg, és azokban milyen cégek, szolgáltatók működtek közre.
Csökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön a főbb európai értékpapírpiacokon, miközben az olaj és az arany ára emelkedett, az európai földgáz ára pedig csökkent.