Az új amerikai rekordoknak köszönhetően kedvező hangulatban indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) is pénteken az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint.
Emelkedéssel nyithatnak a főbb nyugat-európai részvénypiacok pénteken annak nyomán, hogy enyhültek az amerikai-kínai kereskedelmi vita miatti aggodalmak.
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi piacon péntek reggel.
Kiemelkedő a keresetek júliusi és első hét havi emelkedése - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter az M1 aktuális csatornán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatairól csütörtökön.
Alig változott a folyó fizetési mérleg többlete a második negyedévben.
Vegyesen nyitottak az irányadó mutatók a fontosabb nyugat-európai tőzsdéken csütörtökön.
Továbbra is kedvezőek a kilátások a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) csütörtöki kereskedésében a szerdai emelkedést követően az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint.
Vegyesen zártak a vezető ázsiai börzék csütörtökön, és a még nyitva tartó néhány piacon sem alakult ki egyértelmű trend.
BUX: 36 386,40 pont, +0,76 százalék záráskor.
Enyhe pluszban nyitottak a New York-i tőzsde irányadó indexei szerdán, ahogy a befektetők figyelme az amerikai-kínai kereskedelmi vitákról az amerikai államkötvények hozamának emelkedése felé fordult.
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) programot indít Startup Campus BME Powered by Hiventures néven a Magyar Fejlesztési Bankhoz (MFB) tartozó Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt.-vel, valamint az Enterprise Hungary nonprofit szervezettel.
Országos videó pályázatot hirdet a Magyar Államkincstár felső tagozatosoknak, középiskolásoknak és felsőoktatási hallgatóknak - mondta Borbély László, a Magyar Államkincstár elnökhelyettese az M1 aktuális csatornán szerdán.