A szociális szektorban dolgozók megtartásának fontosságáról beszélt a szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.
A Fidesz szerint ha a Jobbik tehetné, akkor a baloldalhoz hasonlóan felszámolnák a polgári kormány bérfejlesztéseit.
Az elmúlt három évhez hasonlóan a következő két évben is újabb jelentős bérfejlesztésre számíthatnak a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi ágazat dolgozói, akiknek a bére ennek eredményeként átlagosan 62 százalékkal emelkedik 2013-2018 között - mondta Czibere Károly szociális ügyekért és társ
Határozatképtelenség miatt elmaradt az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) vasárnap délelőttre összehívott rendkívüli közgyűlése.
Hét új szociális bérlakást adtak át a Csongrád megyei Maroslelén vasárnap.
Az állami birtokpolitika megváltoztatását, az alapvető élelmiszerek egységes áfacsökkentését, a hazai termelők támogatását, valamint a belföldi kereslet és forgalom élénkítését szorgalmazza az LMP.
A Jobbik európai polgári kezdeményezést indít annak érdekében, hogy a bérkiegyenlítés megjelenjen az uniós alapelvek sorában - közölte Vona Gábor pártelnök vasárnap Budapesten sajtótájékoztatón.
A Jobbik európai polgári kezdeményezést indít annak érdekében, hogy a bérkiegyenlítés megjelenjen az uniós alapelvek sorában - közölte Vona Gábor pártelnök vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján.
Brüsszelnek meg kellene állnia az európai integráció mélyítésében, és az eddig elért eredményeket kellene védelmeznie ahelyett, hogy folyamatosan újabb és újabb intézmények létrehozásával próbálja megoldani a problémákat - mondta Trócsányi László igazságügyi miniszter vasárnap, a Karc FM Álláspont c
A költségvetés év végi technikai zárásával a kormány döntése nyomán 54 milliárd forint többletforrást kapnak az egyházi oktatási intézmények szerte az országban - jelentette be Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár vasárnap Budapesten sajtótájékoz
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Az LMP szerint az új adócsomaggal a kormány a saját maga által okozott hibákat akarja kijavítani, az elmúlt hat év politikájának eredménye nem fizetésemelés, hanem külföldi nagyvállalatok érdekeinek kiszolgálása.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Magyarország a magyar emberek teljesítményének köszönhetően erősödik, ami lehetővé teszi, hogy az államadósság növelése nélkül lehessen csökkenteni az adókat és növelni a béreket.