Fidesz EP-képviselőcsoport: Lengyelországban lábbal tiporják a jogállamiságot

Felháborító a brüsszeli kettős mérce, a Tusk-kormány Lengyelországban ugyanis lábbal tiporja a jogállamiságot, az Európai Bizottság pedig elfordítja a fejét - hangoztatta a Fidesz európai parlamenti (EP) képviselőcsoportja pénteken.

A kormánypártok öt kutatóintézet szerint is megőrizték támogatottságukat

A kormánypártok megőrizték támogatottságukat, míg a baloldali összefogás pártjaira kevesebben szavaznának, mint 2022-ben - derült ki öt közvéleménykutató intézet közösen rendezett politikai évnyitó kerekasztal-beszélgetésén csütörtökön, Budapesten.

Az LMP az Alkotmánybírósághoz fordul a kiemelt beruházások miatt

Az Alkotmánybírósághoz (Ab) fordul az LMP a magyar építészetről szóló törvény kiemelt beruházásokkal kapcsolatos része miatt - közölte az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Milorad Dodik: az Európai Unió elveszítette európai és keresztény alapjait

Az Európai Unió elveszítette európai értékeit és keresztény alapjait, és megengedte, hogy az Egyesült Államok beavatkozzon a belső ügyeibe - hangsúlyozta Milorad Dodik, a boszniai Szerb Köztársaság elnöke.

LMP: csak a bevételek megosztásával együtt jó a vármegyebérlet kiterjesztése Budapestre

Csak a bevételek megosztásával együtt jó megoldás a vármegyebérlet kiterjesztése Budapestre - ismertette szerdai, fővárosi sajtótájékoztatóján az LMP álláspontját a párt országos elnökségének tagja.

Zsigmond Barna Pál: mi a tiszteleten és szuverenitáson alapuló európai együttműködésben hiszünk

Mi a tiszteleten és szuverenitáson alapuló európai együttműködésben hiszünk - írta szerda reggeli Facebook-bejegyzésében Zsigmond Barna Pál, az Európai Uniós Ügyek Minisztériumának parlamenti államtitkára.

Az LMP nem tartja tisztességesnek Lázár János tarifaközösség-ajánlatát

Az LMP nem tartja tisztességesnek Lázár János építési és közlekedési miniszter azon ajánlatát, hogy továbbra is érvényes lesz a Budapest-bérlet a fővároson belül a MÁV és a Volán járataira, ha a BKK a jövőben elfogadja saját vonalain a vármegye- és országbérleteket.

Hidvéghi Balázs: Brüsszelben változásra van szükség

Brüsszelben változásra van szükség, ezért idén júniusban át kell vennie Magyarországnak Brüsszel politikai irányítását - mondta a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselője az MTI-hez kedden eljutatott videófelvételen.

A Miniszterelnökség saját halottjának tekinti Vízkelety Mariannt

A Miniszterelnökség mély megrendüléssel értesült Vízkelety Mariann halálhíréről, az egykori államtitkárt saját halottjának tekinti.

Mi Hazánk: helyezzék állami ellenőrzés alá a végrehajtók díjazását

Helyezzék állami ellenőrzés alá a végrehajtók díjazását, irodai alkalmazottaiknak pedig vezessenek be bértáblát - sürgette hétfői budapesti sajtótájékoztatóján Fiszter Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom végrehajtási és hitelügyekkel foglalkozó szakpolitikusa.

Hidvéghi Balázs: új év, régi lemez Brüsszelben

Folytatódik Magyarország alaptalan rágalmazása: új év, régi lemez Brüsszelben - közölte a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselője hétfőn.