Az MSZP továbbra is különadó bevezetését javasolja a kormányzati megrendelésekből extraprofitra szert tevő vállalkozásoknak.
A szocialista párt kezdeményezéséről, amelyet korábban törvényjavaslat f...
A Fidesz-kormány a magyar vasutat nemzeti, stratégiai erőforrásnak tekinti, és - miként az elmúlt évek intézkedései is mutatták - nem csak az ünnepen, a mindennapokban is tiszteli és értékeli az ágaza...
Az Alkotmánybíróság (Ab) döntése ellenére továbbra is garantálható a leghatározottabb fellépés a bűnözőkkel szemben - közölte a Fidesz kedden az MTI-vel.
A kormánypárt jelezte: tudomásul veszik az ...
A Jobbik kifogásolja, hogy a közjogi méltóságok és a történelmi egyházak nem nyilvánultak meg a Budapest Pride-on történt "magyar- és keresztényellenes megnyilvánulásokkal összefüggésben".
Mirkóczk...
Az MSZP népesedéspolitikai intézkedésnek álcázott tömeges nyugdíjcsökkentésnek tartja azt, hogy a gyermekek számához kötnék a nyugdíj mértékének megállapítását.
Erről Bangóné Borbély Ildikó, az ell...
A Demokratikus Koalíció véleménye szerint a Mol ismét kétes ügyletekbe keveredett, a cég és az állam közös erővel tette tönkre a Dunamenti Erőművet – mondta sajtótájékoztatóját követően, az MTI-nek ke...
A szocialista Gőgös Zoltán szerint több kérdésre is válaszolnia kell Fazekas Sándor földművelésügyi miniszternek a Tiszafüred közeli lépfenefertőzéssel kapcsolatban.
Az MSZP agrárpolitikusa pénteki...
Az LMP véleménye szerint fontos elfogadni a devizahiteleseket megsegítő csomagot, de kár, hogy erre a lépésre csak "látszatintézkedésekkel" eltelt négy év után kerül sor - mondta pénteki, budapesti sa...
Szerző: Anonym
itt:
Nincs kategorizálva, politika
A májusi európai parlamenti (EP-) választás eredményei a nagy pártok térvesztését és az euroszkeptikusok előretörését hozták, ami az EU fejlődésének irányára is hatással lehet - állapították meg kedde...
Ki kell tartani a Déli Áramlat gázvezeték megépítésének szándéka mellett - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Belgrádban tartott keddi magyar-szerb kormányzati csúcstalálkozó utáni sajtótájék...
Őrizetbe vették kedden Nicolas Sarkozy volt francia államfőt Párizsban egy befolyással való üzérkedés és nyomozási titok megsértése miatt februárban indított nyomozás keretében.
A volt elnök egyik ...
A Jobbik a köztisztviselői illetményalap emelését javasolja az Országgyűlésnek.
Volner János, a párt frakcióvezető-helyettese keddi sajtótájékoztatóján ismertette: a 2008 óta befagyasztott 38650 fori...
