Meghatározó a rezsicsökkentés hatása Budapesten, egy többgenerációs kertvárosi családi ház költsége akár 270 ezer forinttal is csökkenhet évente - mondta Németh Szilárd fideszes országgyűlési képvisel...
Köztér-megújítási nívódíjat adományozott a szegedi önkormányzatnak a Dugonics tér rekonstrukciójáért a Magyar Urbanisztikai Társaság és az ICOMOS (az UNESCO műemlékvédelmi szervezete) magyar tagozata....
A Jobbik azt kezdeményezi, hogy az Országgyűlés terjessze ki a vagyonnyilatkozatok nyilvánosságát a képviselőkkel egy háztartásban élő családtagokra is.
Szilágyi György, az ellenzéki párt országgyű...
Az esélytelenek nyugalma helyett az esélyesek izgalmával várja a Jobbik a vasárnapi önkormányzati választást Törökszentmiklóson, mivel ez azon hazai települések egyike, ahol minden számítás, becslés, ...
Miskolc, 2014. október 8.
Kriza Ákos polgármester (b4) nyilatkozik a sajtónak a nyomortelep-felszámolási program újabb állomásaként kiköltöztetett és kiürített Gizella utcai társasház udvarán Misko...
Schiffer András, az LMP társelnöke szerint az önkormányzati választásokon az LMP-re leadott szavazatokkal azt a reményt lehet megerősíteni, hogy lesz erős kihívója a Fidesznek 2018-ban.
A politikus...
A Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártjának (SZMPP) elnöke azt javasolja a baloldali érzelmű budapesti választópolgároknak, hogy a vasárnapi önkormányzati választáson a főpolgármester-jelölti szavazó...
A most záruló önkormányzati ciklusban kétmilliárd forintos fejlesztés történt Debrecen legnagyobb lakótelepén, a Tócóskertben és a Tócóvölgyben - közölte a város stratégiai fejlesztésekért felelős alp...
A Jobbik Magyarországért Mozgalom soproni polgármesterjelöltje megadóztatná a városban vasárnap nyitva tartó nagyáruházakat.
Gőbl Gábor hétfői sajtótájékoztatóján elmondta: elfogadhatatlannak tartj...
A Jobbik porhintésnek tartja a szociális tűzifa-támogatásokat, az ellenzéki párt nagyobb mértékű áfacsökkentést sürget.
Apáti István, a Jobbik alelnöke hétfői sajtótájékoztatóján megkésettnek és sz...
Hétfőn kezdi nyomtatni az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. kőbányai üzemében a jövő vasárnapi főpolgármester-választás szavazólapjait, a nyomda az esetleges visszalépések és a szavazólapok nagy száma miatt...
Az MSZP véleménye szerint Orbán Viktor miniszterelnök jobban tenné, ha - "nem kockáztatva a következő napok esetleges elutasító döntését" - visszavonná Navracsics Tibor Európai Bizottságba való jelölé...
