A Fidesz szerint az MSZP az ukrajnai válsággal kapcsolatban is csak a saját politikai érdekeit nézi, a nagyobbik kormánypárt nem támogatja a nemzetbiztonsági és a külügyi bizottságok összevont üléséne...
Több százezer ember ma sem jut hozzá saját háztartásában vízszolgáltatáshoz, az LMP ezért országgyűlési határozati javaslatban kezdeményezi, hogy a kormány készítsen átfogó lakáspolitikai koncepciót, ...
Azért ilyen erős az Iszlám Állam (IÁ) elnevezésű szélsőséges szunnita csoport Irakban, mert gyenge az állam, és az IÁ jól szervezett, megfelelően finanszírozott, ugyanakkor brutális akcióival megfélem...
A Jobbik szerint Magyarország emberi és keresztényi kötelessége, hogy segítséget ajánljon az iraki és szíriai üldözötteknek.
Mirkóczki Ádám szóvivő pénteken Irak budapesti nagykövetségénél megdöbbe...
Falus Ferenc főpolgármester-jelölt mellett 14 budapesti kerületben közösen támogat polgármesterjelölteket az Együtt-PM, az MSZP és a Demokratikus Koalíció (DK). Falus Ferenc pénteki, hivatalos bemutat...
Orbán: az Oroszországgal szembeni szankció politikája ellentétes a magyar nemzeti érdekkel (2. rész)
Orbán Viktor miniszterelnök szerint az Oroszországgal szembeni gazdasági szankció politikája ellentétes a magyar nemzeti érdekkel.
A kormányfő pénteken a Kossuth Rádió 180 című műsorában azt mondta...
Orbán Viktor miniszterelnök szerint az Oroszországgal szembeni gazdasági szankció politikája ellentétes a magyar nemzeti érdekkel.
A kormányfő pénteken a Kossuth Rádió 180 című műsorában azt mondta...
A Jobbik szerint beigazolódott az a gyanú, hogy az állam feltűnően előnytelen szerződést kötött az E.ON földgázcégeinek visszavásárlásakor.
Volner János, a parlament vállalkozásfejlesztési bizottsá...
Sok sikert kívánt Orbán Viktor kormányfő Kelemen Hunor RMDSZ-elnöknek a romániai elnökválasztáson való részvételéhez kettejük csütörtöki budapesti egyeztetésén - közölte Havasi Bertalan, a Miniszterel...
Magyarországnak és a magyar embereknek több tisztelet jár még a svéd Európa-ügyi minisztertől is - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön az MTI-vel.
Szijj...
Gyimesi Gábor, a párt pécsi önkormányzati képviselője, középiskolai tanár lesz a Jobbik polgármesterjelöltje Pécsen - jelentette be a párt városi elnöke a baranyai megyeszékhelyen szerdán.
Németh Z...
Minden nyitott kérdés lezárult, az összes helyi szinten felmerült felvetést tisztázta a budapesti önkormányzati választáson való együttműködésben érdekelt három fél - mondta a szocialisták budapesti e...
