Két új produkciót, az Amadeust és az Isteni színjátékot mutatja be a Szegedi Kortárs Balett az új évadban, emellett tíz darabot továbbvisznek a korábbi évek sikerei közül - közölte Juronics Tamás művészeti vezető kedden Szegeden.
Két új produkcióját, az Amadeust és az Isteni színjátékot mutatja be a Szegedi Kortárs Balett a következő évadban, emellett tovább viszik sikerdarabjaikat is - tájékoztatta az együttes csütörtökön az MTI-t.
Öt produkciót - egyet három alkalommal - tekinthet meg a Pécsi Nyári Színház közönsége július 10. és 28. között – tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
Mítoszokból ismert istenek, hősök és különös lények várják a közönséget a Recirquel nagyszabású immerzív előadásán, amely Walk My World címmel jövő év novemberétől lesz látható Budapesten, a Millenáris B épületében, a nagycsarnokban.
Tizennégy produkció látható szeptember 20. és 29. között az eSzínház Fesztiválon, a kedvezményes bérletvásárlás szerdán kezdődik.
Kilencedik alkalommal adott otthont a Nemzeti Színház a Pajtaszínházi Szemle előadásainak, melynek alkalmával a 19 vármegye 19 településének színjátszócsoportjai mutatták be az elmúlt hónapokban készült produkcióikat.
A Magyar Állami Operaház a Dubaji Opera meghívására A hattyúk tava és a Pillangókisasszony című produkcióival vendégszerepel az Egyesült Arab Emírségben szeptember 8. és 13. között.
Meghosszabbított határidővel, január 22-ig lehet jelentkezni A Dal 2023-ba.
Négy bemutatóval és egy felújított produkcióval készül az ősszel induló új évadra a pécsi Bóbita Bábszínház, amely további mintegy húsz darabot tart műsoron az előző évadokból - tájékoztatta a társulat az MTI-t.
Három hónap alatt több mint harminc produkcióval várja nyáron a közönségét a fennállásának 40. évfordulóját ünneplő Kőszegi Várszínház - közölték az MTI-vel a rendezvénysorozat szervezői hétfőn.
A Netflix produkciói kapták a legtöbb jelölést az amerikai producercéh (PGA) fődíjára: a legjobb film kategória tíz jelöltje között a streamingóriás három alkotással szerepel.
Kár, hogy rák címmel mutatja be új produkcióját a PanoDráma pénteken a Trafó - Kortárs Művészetek Házában.
