Az egyhetes Veszprémi Régizenei Napokon korhű hangszereken játszó együttesek adnak koncerteket a veszprémvölgyi jezsuita templomban július végén - közölte a városban tartott keddi sajtótájékoztatóján a rendezvényt szervező Orlandó Énekegyüttes művészeti vezetője.
Pénteken kezdődik a Fatemplom fesztivál a Zala megyei Magyarföldön, ahol zenei, irodalmi és szakrális műsorok mellett az Őrségre jellemző családias hangulat is várja a résztvevőket - hangzott el szerdán az M1 aktuális csatornán.
Három nagy rendezvényre is várják a közönséget júliusban Szolnokon: a Tisza-parti Nyáron koncertekkel és motoros felvonulással, a Városházi Esten kulturális programokkal, a Séf Randevún pedig különleges ételekkel készülnek a szervezők.
A Hiventures női vállalkozók támogatását célzó StartupHer programjának fődíját 2 vállalkozói csapat nyerte el, és további 7 megoldásait ismerték el innovatív kezdeményezésnek.
Új nevezési rekorddal 88 ország 654 versenyzője lép tatamira a jövő péntektől vasárnapig tartó budapesti cselgáncs Grand Prix-n.
Harmincötödik alkalommal rendezik meg idén a Nemzetközi Bartók Szemináriumot és Fesztivált, amelynek július 12. és 21. között ismét Szombathely ad otthont - közölte szerdán a vasi megyeszékhelyen tartott sajtótájékoztatón a szervező Filharmónia Magyarország ügyvezetője.
Több mint 60 programot, köztük komolyzenei és dzsesszkoncerteket, irodalmi esteket és kiállításokat is kínál a Zempléni Fesztivál augusztus 9. és 18. között.
Július végén kezdődik az Ördögkatlan fesztivál; az ötnapos összművészeti eseményen félezernél is több program várja az érdeklődőket Baranya megye négy településén, Kisharsányban, Nagyharsányban, Beremenden és Villánykövesden.
Múzeum galaxis - útikalauz stopposoknak címmel hirdette meg programját az idei Múzeumok éjszakájára a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM).
Utcaszínház, nemzetközi színházi előadások, közösségi programok és koncertek is várják a közönséget július 4. és 7. között a VéNégy Fesztiválon és Színházi Találkozón a váci Duna-parton.
A Szegedi Szabadtéri Színpad idei programját június 21-én és 22-én a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Hullámzó világ című, kétrészes táncjátéka nyitja, amelyben a közismert betyárok életét és a nagy szegedi árvíz történetét idézik fel a művészek.
Több mint 60 programot kínál a Klassz a pARTon! klasszikus zenei fesztivál, amely július 12. és augusztus 30. között várja a közönséget több helyszínen.
