Országos néptáncfesztivált rendeznek péntektől három napon át Szolnokon

A 27. Szolnoki Országos Néptáncfesztiválon a néptáncosok, zenészek, koreográfusok és a szakmai zsűri mellett több száz rajongó vesz részt május 30. és június 1. között - olvasható a rendezvény honlapján.

A hétvégén rendezik meg a 11. Duna Napokat Torockón

A hétvégén rendezik meg 11. alkalommal a Duna Napokat Torockón, amelyre Felvidékről, Délvidékről és az Őrvidékről is érkeznek közreműködők művészek, vendégek - emelte ki Altorjai Anita, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója az M1 aktuális csatorna keddi műsorában.

A régészet és a mesterséges intelligencia kapcsolatára fókuszálnak a BTM Vármúzeum régészet napi programjai

A régészet és a mesterséges intelligencia kapcsolatára fókuszálnak a BTM Vármúzeum régészet napi programjai, amelyek keretében interaktív foglalkozásokkal, tárlatvezetésekkel és előadásokkal várják a közönséget szombaton.

Több száz helyszínen több ezer program várja a közönséget

Több száz helyszínen több ezer program, koncertek, tárlatvezetések, interaktív események, családi- és gyermekprogramok, valamint színházi előadások is várják országszerte a közönséget június 21-én, a Múzeumok éjszakáján.

Júniusban rendezik meg a 19. Nemzetközi Bábfesztivált Békéscsabán

Június 19-22. között 19. alkalommal rendezik meg Békéscsabán a Nemzetközi Bábfesztivált, amelyen külföldi és magyar, gyerekeknek és felnőtteknek szóló, hagyományos és kísérleti előadásokat is kínálnak az érdeklődőknek - közölte a Békéscsabai Napsugár Bábszínház az MTI-vel.

Nyolcadik alkalommal rendezik meg a pünkösdi lovas zarándoklatot

Nyolcadik alkalommal rendezik meg a Márton Áron Pünkösdi Lovas Zarándoklatot a nemzetpolitikai államtitkárság támogatásával.

Újra megrendezik a Tricikli fesztivált Szegeden, Magyarkanizsán és Sepsiszentgyörgyön

Újra megrendezik a kerékpározást, olvasást és a kultúrafogyasztást népszerűsítő Tricikli fesztivált, a Szegedet, Magyarkanizsát és Sepsiszentgyörgyöt érintő programsorozat május 30-án indul.

Hat magyar szállíthatja az érmeket Stari Gradból

Szerdától szombatig a horvátországi Stari Gradban rendezik a nyíltvízi úszók Európa-bajnokságát, amelyen hat versenyző képviseli a magyar színeket.

Rangos külföldi művészek a váci Régi Zenei Napokon és a Budapesti Nemzetközi Csellóversenyen

A Filharmónia Magyarország június 27. és július 5. között szervezi meg a legnagyobb múltú magyarországi régizenei fesztivált, a váci Régi Zenei Napokat, szeptember 8. és 14. között pedig a Budapesti Nemzetközi Csellóversenyt.

A Mandoki Soulmates augusztus 21-én a budai Várban ad ingyenes koncertet

Ismét ingyenes koncertet ad Budapesten Szent István ünnepéhez kapcsolódva a Mandoki Soulmates.

Óbudai ZeneZug Fesztivál június közepén a Budapesti Vonósokkal

Június 13. és 15. között rendezik meg a VII. Óbudai ZeneZug Fesztivált az Óbudai Társaskörben, ahol versenygyőztes zeneiskolások, a Sárik Péter Trió és Fekete-Kovács Kornél lép fel az Óbudai Vonósokkal.

Huszadszor rendezik meg a Református Zenei Fesztivált

Huszadik alkalommal rendezik meg Budapesten a Református Zenei Fesztivált.