A távfűtés korszerűsítésére jelent meg kiírás az Otthon melege program keretében

Távfűtéses épületekben lévő lakások fűtésének szabályozására, illetve korszerűsítésére jelent meg hétfőn kiírás az Otthon melege program keretében, a 2 milliárd forintos támogatási keretre lakásszövetkezetek és társasházak nyújthatnak be pályázatot szeptember 24 és 2020 március 31 között.

Nagy István: a hónap végéig lehet pályázni a mezőgazdasági közfoglalkoztatási és szociális földprogramra

A hónap végéig lehet pályázni a mezőgazdasági közfoglalkoztatási és szociális földprogramra, amely 17 megyében indult el - mondta Nagy István agrárminiszter csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán.

Pályázatot hirdetett a Fábián Juli Emlékalapítvány

Első alkalommal hirdette meg pályázatát a nehéz helyzetben lévő zenészek támogatására a Fábián Juli Alapítvány.

OS: A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesület közleménye

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - Ösztöndíj.

Még várják a nevezéseket a Virágos Magyarország versenyre

Még bő egy hétig, június elsejéig várják a jelentkezéseket a Virágos Magyarország környezetszépítő versenyre, amelyre idén először erdélyi települések is nevezhetnek.

NMHH: Az Antenna Hungária jelentkezett egyedül az országos földfelszíni digitális televízió-műsorszóró jogosultságért

Egyetlen jelentkezőt, a jelenlegi szolgáltatót, az Antenna Hungária Zrt.-t vette pályázati nyilvántartásba a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az országos földfelszíni digitális televízió-műsorszóró hálózatok lejáró üzemeltetési jogosultságának megszerzésére kiírt pályázaton.

Az ITM 1 milliárd forinttal támogatja a szemléletformálást a környezettudatos vízhasználat érdekében

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) egymilliárd forintos, szemléletformálást támogató pályázatot hirdetett a környezettudatos vízhasználat érdekében.

Idén is lehet ajánlásokat küldeni "A nemzet háziorvosa" pályázatra

Idén is lehet ajánlásokat küldeni "A nemzet háziorvosa" pályázatra; a betegek, illetve az önkormányzatok által küldött ajánlásokat szeptember 14-ig várják a szervezők.

Az EU újabb ingyenes európai utazási pályázatot hirdetett fiatalok számára

Újabb ingyenes utazási pályázatot hirdetett az Európai Bizottság az Európai Unió területén élő 18 éveseknek - közölte az uniós bizottság csütörtökön.

Meghosszabbítják az Álljon meg egy novellára! pályázat leadási határidejét

Egy héttel, május 8-án éjfélig meghosszabbítják a szervezők az Álljon meg egy novellára! pályázat jelentkezési határidejét.

Pályázatot hirdet a BRFK roma középiskolásoknak

Pályázatot hirdet a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) roma középiskolásoknak tanulmányaik sikeres befejezéséhez.

Testvértörténetekkel nevezhetnek általános iskolások az M2 pályázatára

Neked van testvéred? címmel hirdet pályázatot az M2 Gyerekcsatorna 7 és 14 év közötti általános iskolás gyerekek számára. Az írásokat év végéig várják, a legjobbakat megfilmesítik - tájékoztatta a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Sajtóirodája az MTI-t.