Fidesz: nem kerülhet újra hatalomra a Gyurcsány-vezette baloldal, amely hazugságra építette kormányzását

Nem szabad megengedni, hogy újra hatalomra kerüljön a Gyurcsány Ferenc által irányított baloldal, mely kormányzását annak idején hazugságra és erőszakra építette - jelentette ki a Fidesz szóvivője.

LMP: óriási probléma van a nyugdíjprémiummal

Az LMP társelnöke óriási problémának tartja, hogy a nyugdíjprémiumból a legalacsonyabb járadékkal rendelkezők részesülnek a legkisebb mértékben.

Az MSZP atlétikai világbajnokságot és Diákvárost is akar

Meg kívánjuk rendezni a 2023-as atlétikai világbajnokságot, de még ennél is jobban meg akarjuk építeni a Diákvárost - mondta a szocialisták budapesti frakcióvezetője a közgyűlés szerdai ülése előtt tartott sajtótájékoztatón.

Fidesz: Gyurcsány simán az utcára tett több ezer pedagógust

Gyurcsány simán az utcára tett több ezer pedagógust - közölte a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség kedden az MTI-vel.

Volner Párt: Karácsony adóemelésre és megszorításokra készül

Karácsony Gergely vissza szeretné hozni főnöke, a Gyurcsány Ferenc éveire jellemző megszorító politikát, és jelentős adóemelésre készül - jelentette ki a Volner Párt elnöke kedden sajtótájékoztatón Budapesten.

Párbeszéd-Momentum: az energiahatékonyság növelése a valódi rezsicsökkentés

A Párbeszéd és a Momentum szerint a magyar háztartások energiahatékonyságának növelése eredményezne valódi rezsicsökkentést - mondták az ellenzéki pártok politikusai kedden, a Facebookon közvetített sajtótájékoztatójukon.

Kocsis Máté: a Fidesz petíciója erős üzenet lesz a baloldalnak

Az ország minden választókerületében, minden forgalmas ponton, október 23-ig gyűjtik az aláírásokat a Stop, Gyurcsány!, Stop, Karácsony! petícióhoz a Fidesz aktivistái - mondta a Magyar Nemzetnek adott interjúban Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője.

A Fidesz a miskolci ITC-székház bontásának leállítását kezdeményezi

A miskolci ITC-székház bontásának leállítását kezdeményezi Csöbör Katalin fideszes parlamenti képviselő és Alakszai Zoltán kormánymegbízott.

DK: "mutyiszagú", amit a kormány a kínai vakcinával művel

"Mutyiszagúnak" tartja a DK elnökségi tagja azt, amit a kormány a kínai vakcinával "művel".

A Jobbik és a Párbeszéd elszámoltatást ígér

Elszámoltatást, a korrupcióval szembeni zéró toleranciát, csatlakozást az európai ügyészséghez valamint román mintára magyar korrupcióellenes ügyészség felállítását ígérte Jakab Péter, a Jobbik elnöke és Dorosz Dávid, a Párbeszéd elnökségi tagja pénteki, Dunakeszin tartott közös sajtótájékoztatóján.

DK: ha nincs Diákváros, nem lesz atlétikai vb sem!

A Demokratikus Koalíció fővárosi frakciója azt üzeni a kormánynak: "ha nincs Diákváros, akkor nincs atlétikai vb sem!" - mondta a párt budapesti képviselőcsoportjának vezetője, főpolgármester-helyettese csütörtökön, a Facebookon közvetített sajtótájékoztatón.

DK: a magyar párok "külföldre menekülnek" a meddőségi klinikák államosítása elől

A meddőségi klinikák államosítását bírálta a Demokratikus Koalíció elnökségi tagja szerdai, online sajtótájékoztatóján.