DK: elúszhat az otthonfelújításra szánt európai pénz

Elúszni látszik a magyar otthonok felújítására szánt európai pénz, mert a kormány nem készítette el június végéig a szociális klímatervet - közölte pénteki, online sajtótájékoztatóján a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke.

Németh Szilárd: Magyarországon a legkisebbek a rezsiszámlák egész Európában

A rezsicsökkentésnek köszönhetően továbbra is egész Európában Magyarországon legolcsóbb a háztartási gáz és áram ára, messze nálunk legkisebbek a rezsiszámlák - közölte a rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos csütörtökön Facebook-oldalán.

Deutsch Tamás szerint az NGO-hálózatok politikai döntéseket formálnak

Deutsch Tamás szerint a globalista politikai hálózat célja, hogy demokratikus legitimáció nélküli szereplők döntsenek a nemzeti sorskérdésekről, miközben "a zsűribe ülve" kontrollálják a politikai folyamatokat.

A Fidesz szolidáris a fővárosi dolgozókkal

A Fidesz szolidáris a fővárosi dolgozókkal, ezért a frakció képviselői részt vesznek a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) által kezdeményezett fővárosi egyeztetésen - jelentette be a budapesti közgyűlés Fidesz frakciójának képviselője.

DK: Orbán Viktor ne merje megtámadni a Pride résztvevőit!

Orbán Viktor miniszterelnök ne merészelje megtámadni a Pride-on felvonuló magyarokat! - szólított fel hétfői online sajtótájékoztatóján a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke.

Magyar Péter: csak 95 százalék lett a Voks 2025 eredménye, pedig "105 százalék volt megbeszélve"

Csak 95 százalék lett a Voks2025 eredménye, pedig "105 százalék volt megbeszélve" - írta a Tisza Párt elnöke a Facebook-oldalán az Ukrajna Európai Uniós tagságáról szóló véleménynyilvánító szavazás csütörtökön ismertetett eredményére reagálva.

Népszavazást kezdeményezett a Jobbik

Népszavazási kezdeményezést nyújtott be az egykori devizahitelek károsultjainak védelme érdekében a Jobbik Magyarországért Mozgalom - jelentette be a benyújtó Z. Kárpát Dániel alelnök szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

Andrej Babis, a cseh ellenzéki ANO elnöke politikai pernek tartja a Gólyafészek-ügy felújítását

Andrej Babis volt cseh kormányfő, az ellenzéki Elégedetlen Polgárok Akciója (ANO) mozgalom elnöke szerdán a prágai parlamentben kijelentette, hogy az úgynevezett Gólyafészek-ügy felújítása egy ellene indított politikai per, de emiatt semmiképpen sem fog lemondani és távozni a politikából.

DK: a jobboldali pártok az acsarkodás helyett foglalkozzanak a fővárosiakkal!

A Demokratikus Koalíció fővárosi frakciója felszólítja a jobboldali pártokat, a Fidesz és a Tisza Párt képviselőit, hogy az acsarkodás helyett foglalkozzanak végre Budapest ügyeivel - mondta Déri Tibor, a DK fővárosi képviselője a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülése előtt tartott sajtótájékoztatón.

A Tisza budapesti frakciója nem vesz részt a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén

A Tisza budapesti frakciója nem vesz részt a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén - közölte a Tisza Párt budapesti frakciója szerda reggel a Facebook-oldalán.

Dobrev Klára: Orbán külpolitikája katasztrófába sodorhat minket, gyökeresen mást kellene csinálnunk!

Külpolitikai irányváltást sürgetett a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke Facebook-bejegyzésében hétfőn.

A DK szentesi kórházlátogatásra hívta Magyar Pétert

Varga Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) politikusa nyílt levélben hívta meg Magyar Pétert, a Tisza Párt elnökét, hogy együtt nézzék meg a szentesi Dr. Bugyi István Kórházat.